Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Szántó Cintia

Szántó Cintia
15 éves - Budapest
Nemzeti Tehetségpont különdíj
színpadi tánc

A Pesterzsébeti Művészeti Stúdió Alapítvány tehetséggondozó programjának résztvevője. Színpadi táncban kiemelkedően tehetséges, 2011-ben elnyerte az iskola legtehetségesebb táncosa díjat. Már egészen fiatalon fölhívta magára a figyelmet kisugárzásával, erős színpadi jelenlétével, kiemelkedő mozgásmemóriájával, önkifejező készségével és a tánc iránti elhivatottságával. Kartáncosként több táncszínházi produkcióban is fellépett már (A kis hableány, A Szépség és a Szörnyeteg). Az Első Európai Tehetségnapon trió produkcióban láthatta a közönség. Táncpedagógusként szeretne majd dolgozni.
 

Adatlap: 
Kapcsolódó intézmény, szervezet: