Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Felfedezettek, csibÉSZtúra, zeneterápia

2015. március 16.

Kezdődik a tehetség hónapja!

Ha március, akkor nem csak tavaszi szellő és rügyező fák várnak, de itt a Tehetség hónapja is! Március 25-től április végéig az ország egész területén több mint 100 programot, köztük számos alkotónapot, flashmobot vagy éppen nyílt napot szerveznek a Tehetségpontok.

A Tehetség napját magyar kezdeményezésre évek óta Európa-szerte Bartók Béla születésnapjához kapcsolódóan ünneplik. A programsorozat célja, hogy a tehetséggondozó szakemberek, a szülők és a fiatalok izgalmas ismeretekkel és meghatározó élményekkel gazdagodjanak.

Március 28-án a MATEHETSZ szervezésében a budapesti Szent Margit Gimnáziumban A tehetség online világa címmel országos tehetségnap várja a résztvevőket. A „Felfedezettjeink 2015” és az Aegon "Magamra ismerek" pályázat eredményhirdetése mellett kiosztják a Magyar Tehetség Nagykövete címeket és sor kerül a Tehetségek Szolgálatáért díjak átadására is. Emellett bemutatkozik a csibÉSZtúra weboldal, mely számos játékos feladattal és teszttel várja a fiatalokat.

A szülőket neves szakemberek vezetésével az ország több pontján klubok és előadások csábítják részvételre. Március 26-án a „Generációk összhangja” címmel a budakeszi Czövek Erna Alapfokú Művészetoktatási Intézmény szervez szülői klubot, ahol a résztvevők tehetséggondozásban jártas pedagógusokkal, illetve egymással találkozhatnak és oszthatják meg tapasztalataikat, örömeiket és gondjaikat. Március 28-án a dunaújvárosi Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola programján a zeneterápia alkalmazásának rejtelmeibe kapnak betekintést az érdeklődő szülők. Április 13-án a Tokaji Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium szervezésében szakértő előadók segítségével és vezetésével a szülők abban kaphatnak útmutatást, hogy mit tehetnek, ha úgy vélik, hogy gyermekük tehetséges.

A fiatalokat több alkalommal is flashmob akció, azaz villámcsődület várja, Veszprém óvárosában utcazenével, Pécs főterén rajzfilmslágerekkel, Dunaújvárosban pedig a természettudományok népszerűsítését célzó rendhagyó kísérletekkel. „A tehetségnek közönség kell” címmel április 9-én nyílt napot tart a Snétberger Zenei Tehetség Központ, április 16-án pedig Győrben a Nyugat-magyarországi Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola szervezésében nyílik lehetőség megismerni a szakkörök, tehetségműhelyek munkáját és foglalkozásait. Március 30-án Hajdúböszörményben Tiéd a filmvászon! címmel a tanév során készült diákfilmeket mutatják be diáktársaknak, családtagoknak és minden érdeklődőnek. A tehetség hónapja keretében szervezett minden program ingyenes, de egyes eseményekre érdemes időben regisztrálni.