Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Kárpát-medencei Tehetségnap 2018

2018. március 27.

Idén kilencedik alkalommal, 2018. március 24-én került megrendezésre a Kárpát-medencei Tehetségnap. A budapesti Szent Margit Gimnáziumban a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács és a Matehetsz hagyományos éves díjátadó ünnepségén kihirdették a „Felfedezettjeink” című pályázat nyerteseit, átadták a „Magyar Tehetség Nagykövete” megbízásokat és a Tehetségek Szolgálatáért életmű- és éves díjakat, valamint ünnepélyes keretek között közel 200 tehetségsegítő intézmény vehette át a sikeres tehetségpont akkreditációt elismerő táblát.

Az immár kilencedik alkalommal megrendezett Kárpát-medencei Tehetségnapot Bartók Béla születésnapjára emlékezve idén is „A kilenc csodaszarvas” című hangfelvétel nyitotta meg.

Bajor Péter, a szövetség ügyvezető elnöke, a rendezvény moderátora bevezetőjében a tízéves jubileumát ünneplő Nemzeti Tehetség Programra hívta fel a résztvevők figyelmét. A tehetségnapot megelőzően indult a Budapest Talent Summit 2018 nagyszabású tehetségkonferencia rendezvény-sorozat, mely a Nemzeti Tehetség Program eredményeit, sikereit mutatta be. Különleges alkalom nyílik most arra, hogy visszatekintsünk az elmúlt 10 évre, amikor a hazai tehetséggondozás kiemelt figyelmet kapott a Nemzeti Tehetség Program által. Ezen időszak sikerességének egyik fő támogatóját, a Matehetsz szervezetét is számos elismerés érte. 

Az ünnepélyes díjátadó a tehetséggondozás főszereplőivel indult: a fiatalok fejlődését és előmenetelét hivatott támogatni a „Felfedezettjeink” ösztöndíjpályázat. A felhívásra minden évben a Matehetsz tehetséghálózatának intézményei, a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács (NTT) 51 tagja és a Matehetsz 38 tagszervezete nyújthatnak be ajánlást. A pályázatra 5 és 25 év közötti, kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiatalok jelentkezhetnek az intézmények munkatársainak ajánlásával. Idén nyolcan vehették át a „Felfedezettjeink 2018” pályázatának díját. A fődíjat Kluge Ida Berta (rajztehetség, 14 éves, Székesfehérvár) vehette át. Különdíjban részesült Gaál Zsóka (sakktehetség, 11 éves, Ajka), megosztott fődíjban részesült Gajda Gergely (sejtbiológus hallgató, 22 éves, Szeged), Gál Réka Ágota (előadóművész, 18 éves, Hetény), Kovács Zsófia (szertornász, 18 éves, Dunaújváros), Molnár Áron (természettudományos feltaláló, 20 éves, Pusztaszabolcs), Pándy Maximilián (robotprogramozó, 15 éves, Kassa) valamint Szőcs Boróka (kutató, 20 éves Marosvásárhely). Az ösztöndíjjal járó elismeréseket Balogh László, a Matehetsz elnöke, valamint az EMMI képviseletében Kisgyőri Roland, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Esélyteremtési Főosztályának főosztályvezetője adta át.

Idén kiemelten magas számban érkeztek be pályázatok a Felfedezettjeink ösztöndíjra, ezért a Matehetsz úgy döntött, hogy az idei díjazottak mellett további tíz tehetséges fiatalt hív meg a most futó pályázati programjaiba.

A Felfedezettjeink díjátadója után Kovácsné dr. Nagy Emese, a Hejőkeresztúri IV. Béla Általános Iskola igazgatója, a miskolci és az egri egyetem tanára tartotta meg szakmai előadását A tehetséggondozás sokszínűsége címmel.

Az ünnepség ezek után az idei tehetségnagykövetek bemutatásával folytatódott. A „Magyar Tehetség Nagykövete” cím fontos szolgálat és feladat, melynek célja, hogy segítsenek megteremteni és fenntartani a tehetségbarát társadalom és a tehetséggondozás, mint közös, nemzeti ügy üzenetét. Olyan elismert, saját szakterületükön sikeres kiválóságok kapnak felkérést, akik eddigi tevékenységükkel, példás életvitelükkel méltán képviselik a tehetségsegítés fontosságát. Dr. Sulyok Katalin – a Tehetségnagykövet-választó Tanács elnöke mutatta be az idei nagyköveteket. A három évre szóló megbízatást Kovácsné dr. Nagy Emese – iskolaigazgató, KIP Központ igazgató, Orosz Lajos festőművész, a Közszolgálati Egyetem Kiválóság Központjának igazgatója és Dr. Pléh Csaba akadémikus, Széchenyi-díjas magyar pszichológus, nyelvész vette át.

A tehetség-nagykövetek bemutatása és felkérése után Molnár Áron felfedezett ifjú tehetség, az új típusú ferrofluidos dőlésérzékelő szenzor megalkotójának bemutató előadását hallgathattuk meg, majd a Felfedezettjeink pályázat fődíjasa, Gál Réka Ágota szavalt egy Juhász Gyula és Bella István verseiből készült, Szívhangok című összeállítást.

A hagyományokhoz híven a Kárpát-medencei Tehetségnapon kerültek átadásra a Tehetségek Szolgálatáért járó életmű, éves és közösségi díjak. Az elismerést a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács ítéli oda olyan személyeknek, akik a fiatal tehetségek felkarolása terén végzett önzetlen és eredményes munkájukkal mindannyiunk számára példát mutatnak. A díjakat Szendrő Péter professzor, a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács alelnöke, a Kitüntetési Bizottság elnöke adta át. Tehetségek Szolgálatáért életműdíjat kapott: Pintérné Grundmann Frida és Révész György. A Tehetségek Szolgálatáért éves díjat Szántó Judit, Váradi Natália és Dancsó János kapta. A Tehetségek Szolgálatáért közösségi díjat idén a különösen sokirányú tehetségsegítő munkát végző Magyar Innovációs Szövetségnek ítélték oda, az elismerést Pakucs János tiszteletbeli elnök vette át.

A díjátadást újabb ifjú tehetségek előadásai követték: Szőcs Boróka, a Felfedezettjeink pályázat megosztott fődíjasa a méhekről szóló kutatásairól számolt be. Ezt követően pedig Fábián Ármin, az Európai Tehetséghálózat Youth Platformjának tagja tartott prezentációt.

Az ifjú tehetségek előadásai után a táblaátadási ünnepség következett. Fuszek Csilla, a Budapesti Európai Tehetségközpont igazgatója rövid köszöntője után 35 európai tehetségpontnak adta át az akkreditációt elismerő oklevelet.

Az intézményi elismerések sorában kapott helyet a Messzehangzó Tehetségek Alapítvány ÉRTE-m TE-tted kezdeményezése. Az Alapítvány ezzel a díjjal szeretne lehetőséget biztosítani a diákoknak, hogy elismerésüket kifejezhessék mentortanáraik, nevelőik, pszichológusaik felé. A 2018-as elismerések átadására a Tehetségnapon került sor.

A rendezvény zárásaként a 2017/18-as tehetségpont akkreditációs folyamatban részt vett tehetségpontok képviselőit szólították a színpadra. Az akkreditációs minősítést igazoló táblákat Polonkai Mária, a Matehetsz alelnöke adta át.

 

A Kárpát-medencei Tehetségnap a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács (NTT) és a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége (Matehetsz) szervezésében, az EFOP-3.2.1-15 „Tehetségek Magyarországa Program” kiemelt projekt és az NTP-HTSZ-M-17 „Hazai tehetségfejlesztő szervezetek és közösségek támogatása” pályázati forrásból valósult meg. 

 

Fotók: Mayer András

Kárpát-medencei Tehetségnap 2018