Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Szegedi tehetségek versenyben

2014. február 10.

Február 12-ig pályázhatnak a Szegedi Tudományegyetem hallgatói a Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítvány által a legkiválóbbaknak kiírt ösztöndíjakra.

Az országban egyedülálló kezdeményezést valósít meg a Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tehetségpont részeként már tizenhárom éve működő Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítvány, melynek célja, hogy a dél-alföldi egyetem kiemelkedő tanulmányi és tudományos teljesítményt nyújtó hallgatóit évről évre elismerje, anyagi támogatásban részesítse és nyomon kövesse pályájuk alakulását.
 
Az 1966-os születésű alapító, Sófi József maga is Szegeden szerzett molekuláris biológus és biotechnológus diplomát 1990-ben, azonban hamarosan a saját bőrén tapasztalhatta, hogy a tehetség megfelelő támogatás nélkül könnyen elkallódhat: hiába folytatott ígéretes kutatásokat az MTA Szegedi Biológiai Központjában, az Oxfordi Egyetemre szóló egyéves meghívást anyagi okok miatt kellett visszautasítania. Beteg szülei az ő támogatására szorultak, ez motiválta, hogy a tudomány helyett az üzleti életben próbálja ki magát. Sikeres családi vállalkozást hozott létre: ingatlan- és pénzügyi befektetések mellett az élelmiszer- és vegyiáru-kereskedelemben is komoly eredményeket ért el. 2001-ben bevallottan saját személyes sorsából kiindulva hozta létre alapítványát, mellyel azóta is segíti a Szegedi Tudományegyetem tehetséges hallgatóit. 
 
Az alapítvány munkáját az oktatási minisztérium 2008-ban a társadalmi felelősségvállalás területén adható legrangosabb magyar állami kitüntetéssel, a Kármán Tódor díjjal ismerte el. Sófi Józsefet, aki tagja a Szegedi Tehetséggondozó Tanácsnak, 2007-ben és 2011-ben a Szegedi Tudományegyetem Mecénás-díjával jutalmazták, 2012-ben pedig a Szegedért Alapítvány társadalmi-állampolgári kuratóriuma Debreczeni Pál díját vehette át.
 
A Sófi József által felállított modell példa értékűnek bizonyult: ma már az egykori támogatottak mentorálják a pályakezdő tehetségeket. Az ideje nagy részében tehetséggondozással foglalkozó üzletember néhány éve a középiskolásokat is megszólítja: a Szegedi Tehetség-HÍD program, vagyis Hallgatók Ígéretes Diákokból kezdeményezés ötletadója és támogatója. 
 
A pályázatra a Szegedi Tudományegyetem bármely, 4,00 fölötti tanulmányi átlaggal rendelkező nappali tagozatos hallgatója jelentkezhet. A beérkezett anyagokat bíráló bizottság teljes körűen igyekszik felmérni a jelöltek tanulmányi és tudományos eredményeit: a tudományos diákköri munkától a konferencia előadásokig, az egyéb ösztöndíjaktól a sikeres nyelvvizsgáig minden latba esik a végső mérlegelésnél. A legjobb öt jelölt fejenként kétszázezer, további öt pályázó fejenként ötvenezer forintos különdíjban részesül. A február 12-e déli leadási határidőt követően a Szegedi Tudományegyetem nemzetközileg is elismert tudósai által alkotott kuratórium bírálja el a pályázatokat. Az ünnepélyes díjátadóra 2014 júliusában kerül sor.