Menü megnyitása

Tehetségek vonzásában

2014. augusztus 18.

Tizenkét fiatal lebilincselő története - a Géniusz Könyvtár 38. kötetében. Könyvajánló.

Tizenkettő nem egy tucat! című kötet borítójaA Géniusz Könyvek 38., “Tizenkettő nem egy tucat” címmel megjelent kötete a tehetséggondozó szakemberek mellett a szülők és a fiatalok számára is erősen ajánlott olvasmány. Tizenkét sikeres tehetséggel készült interjú alkotja a kiadvány gerincét, a négy fejezetet pedig egy-egy témafelvető írás helyezi kontextusba. Könyvajánló.

Az első fejezet bevezetőjében Gyarmathy Éva és Pais Ella Regina osztja meg gondolatait az olvasóval a “Z” generációs kihívásokról és a lehetséges válaszul szolgáló új pedagógiai módszerekről. A fejezetben olvashatunk az “Alfa” generációról, a “legek generációjáról”, a digitális bennszülöttekről és a modern információs technológiák szerepéről az oktatási gyakorlatban. Gyarmathy és Pais gondolatait összegezve az oktatás jövője a gyermek-pedagógus duó partnerségén alapuló, projekt-fókuszú oktatás, ahol a fiatalok nem csupán a tantervi alapismereteket sajátítják el, de a társas készségek fejlesztésére is komoly hangsúly kerül.

Az egyes fejezetek három-három tehetséges fiatalt szólaltatnak meg. A tizennyolc éves Zsombori Balázs táblagépekre és okostelefonokra fejlesztett PictoVerb alkalmazásáról mesél. Balázs munkájának legfőbb motivációja, hogy hidat építsen azok között, akik korlátozottak a beszédükben, és azok között, akik nem. Zsombori nemzetközi versenyélményei közül kiemeli, hogy úgy érzékelte, külföldön példaképeket keresnek, akiket a többi fiatal elé állíthatnak. A tehetséges fiatalokkal készült interjúk visszatérő motívuma az erős családi támogatás, Balázs szavait idézve; “otthon mindig hittek bennem, ezért aztán én is hittem önmagamban.”. Az ifjú kutató például már nyolc éves korában a testvérével bütykölhette a család elromlott mosógépét. Zsombori Balázs elkötelezettségét mutatja, hogy akkor volna elégedett, ha azok a családok, akiknek szükségük van az alkalmazásra, elérhető áron, világszerte meg tudnák vásárolni a terméket.

Mohai Zsófia oboista a zenélésről, versenyfelkészülésről és mestereiről mesél, Szeifert Viktória gyógyszerészhallgató pedig mikrobiológiai kutatásaiba és az extracelluláris vezikulumok világába kalauzolja az olvasót.

A második fejezet bevezetőjében Bagdy Emőke és Révész György a szülők szerepéről osztja meg gondolatait. Összegezve mondandójukat; a szülő tevékenysége elválaszthatatlan a gyermek környezetétől, szoros együttműködésben a tehetséggondozó szakemberek és fejlesztő pszichológusok munkájával, hogy elkallódott tehetségek helyett minden ígéretes fiatalnak lehetősége adódjon kibontakoztatni a benne rejlő lehetőségeket.

A fejezet első interjújában a tizenöt éves Gledura Benjamin sakkozó mesél állóképességről, koncentrációról, edzőjéről és versenyhelyzetekről.

Holczer Veronika, a 2012-es Sólyom-ösztöndíj egyik nyertese helyi anyagokra és közösségekre támaszkodó szociális építészettel foglalkozik. Veronika beszél a Blue Award díjas markóci projektjéről, földépítészetről, jövőbeli terveiről és “slow tech” építészetről.

Nyerki Emil, a mágneses növénytermesztő technológia bemutatásáért Ifjúsági Bolyai- díjjal kitüntetett, a MOL Tehetségtámogató Programja által már kétszer is támogatott ifjú a kóbor macska elvbe, a Kutató Diákok Mozgalmába és a vakvágányok során szerzett tapasztalataiba avatja be az olvasót.

A harmadik fejezet témafelvető szövegében Fülöp Márta és Dávid Imre tolmácsolásában a tehetségek kortárs közegéről kapunk képet. Összegzésükben arra jutnak, hogy a kortársakkal átélt verseny során szerzett élmények megerősítik a tehetséges fiatal pszichoszociális immunrendszerét.

A fejezet első interjújában Bényei Éva Bernadett ifjú természettudós tájékoztat a stresszhelyzetek inspiráló erejéről, önjutalmazásról, mentorairól és továbbtanulási terveiről.

Domoszlai Edit a Pécsi Balett magántáncosa pedig toleráns iskoláról, utánzásról, kreativitásról és önkifejezési vágyról beszél interjújában.

Csipak Levente, leendő üzletember matematikai és újságírói érdeklődéséről, amerikai tanulmányairól és tizenkét évesen alapított vállalkozásáról beszél elképesztő szuggesztivitással.

A negyedik és egyben utolsó fejezet bevezetőjében Péter-Szarka Szilvia és Balogh László tárja az olvasó elé gondolatait a tehetségbarát iskoláról és társadalomról. A két szakember legizgalmasabb és egyúttal legelgondolkodtatóbb észrevétele, hogy a “tehetségbarátság” problémaköre túlmutat az oktatási intézményeken, vagyis a magyar társadalom egészének is sok tenni- és tanulnivalója akad még az önismeret, a tolerancia és az együttműködési készségek terén.

Molnár Anna biológia szakos hallgató a molekuláris biológia, a Tudományos Diákköri Mozgalom és laboratóriumi hangulat világába repíti az olvasót.

A fejezet következő interjúalanya, a tizenhat éves Perez-Lopez Áron Ricardo a Csermely Péter által 2004-ben alapított, a hálózatkutatás iránt érdeklődő tudósokból álló LINK-csoport tagja. Kutakodásai során azt keresi, miképp segíthetnek a fehérjehálózatok kis mellékhatású gyógyszerek kifejlesztésében. Áron beavat bennünket a mindent elindító nyakkendő történetébe, de beszél a hazai matematika-oktatásról, időbeosztásáról és a természettudományi olimpiák rendszeréről is.

Szabó Richárd az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző Karán tanul tanító szakon, szabadidejében pedig “tanársegéd” egy általános iskolában. Richárd beavat minket élete apró titkaiba is; megtudhatjuk, hogy kisgyermekként papnak készült, de mesél szerepjátszásról, női-férfi szerepekről, felcsattanó nevetésről és versértelmezésről is.

Ahogyan a kötet címe ígéri; az olvasó amellett, hogy lebilincselő történeteket ismerhet meg, szembesülhet azzal is, hogy tizenkettő valóban nem egy tucat. Minden fiatal története egyedi, mindegyikük küzd valamivel, miközben megállíthatatlan hévvel törekednek a tökéletesség felé. Útkeresőknek, inspirálódni vágyóknak kötelezően ajánlott olvasmány.