Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Bényei Éva Bernadett

Bényei Éva Bernadett
17 éves - Debrecen
Nemzeti Tehetségsegítő Tanács "Felfedezettjeink" fődíj
kutatóbiológus

Az iskolai tanulmányi versenyek révén Bernadett érdeklődése egyre inkább a természettudományok felé fordult. Először matematika és fizika versenyeken indult, majd rátalált a számára legizgalmasabb, „nem hagyományos” biológia és kémia versenyekre, melyek előfeltétele volt a saját kutatás. Már negyedik éve dolgozik tudományos projekteken, jelenleg a szintetikus biológia területén, és célja, hogy egyszer kutató orvos lehessen.

Bernadett folyamatosan indul magyar és nemzetközi versenyeken, ahol már eddig is kiváló eredményeket ért el.

A pályázaton elnyerhető támogatást elsősorban hazai és nemzetközi versenyeken, illetve kutatótáborokban való részvételre fordítaná, hogy bővíthesse a kutatási tapasztalatait.

Bényei Éva Bernadettet a La femme „50 tehetséges magyar fiatal” programjába is beválasztották.

Eredményei:

  • 2010. XX. Öveges József Fizikaverseny országos döntő 4. hely
  • Győr megyei jogú város különdíja
  • „Fizika kísérletezés” kategória különdíja
  • Avram Hershko Országos Természettudományi Versenyen országos döntő II. díj
  • Jedlik Ányos Országos Fizika Verseny országos döntő 5. hely
  • 2011. International Genetically Engineered Machine Competition (iGEM) nemzetközi (Európai forduló) Arany minősítés
  • Jedlik Ányos Országos Fizika Verseny országos döntő 3. hely
  • Avram Hershko Országos Természettudományi Verseny országos döntő 3. díj
  • KöMaL pontverseny Fizika elméleti kategória országos 18. hely
  • 2012. Tudományos Diákkörök XIII. Országos Konferenciájának tematikus fordulója 2. hely
  • XIX. International Conference of Young Scientists (ICYS) nemzetközi 2. hely
  • V. Tudományos Poszterverseny országos döntő 1. hely (biokémia-biológia szekció)
  • Tudományos Diákkörök XII. Országos Konferenciájának regionális fordulója 1. hely

Interjúnk Bényei Évával