Állj ki, beszélj: nem ciki!

 

Bár ezeknek a versenyeknek az ismertsége viszonylag kicsi, már több mint két évtizede megjelentek itthon is. Soros György alapítványa akarta nálunk meghonosítani a disputázást, a 90-es években létre is jött egy szervezet, aminek a magja a mai napig működik, ez a Magyarországi Disputa Mozgalom. Emellett néhány éven át létezett az Európai Unió által finanszírozott Szóval?! Országos Vitaverseny, amit a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány (DIA) hirdetett meg. Mi az Apáczaiban rajtuk keresztül kerültünk először kapcsolatba a versenyvitával. 

 

A demokráciára nevelés, a demokratikus gondolkodás és a vitakultúra fejlesztése. A rendszerváltozás után nem létezett Magyarországon fejlett vitakultúra a közbeszéd szintjén, s ezen a téren még ma is komoly hiányosságaink vannak. Elég a közszereplőket megnézni: sokszor nincsenek felkészülve arra, hogy kemény kérdéseket kell élesben megválaszolniuk, de gyakran kiábrándító az is, ahogyan a diákok kommunikálnak egymással. Ezzel szemben az angolszász iskolakultúrában az iskolában a kezdetektől jelen van a vita. 

 

Nyelvtan órán stilisztika kapcsán esik szó a vitáról és a retorikai készségekről, de saját tapasztalatból tudom, hogy mennyire más, ha az ember csak elmondja, hogy mik egy beszéd részei, vagy ha arra kéri meg a diákokat, hogy írjanak egy beszédet, és mondják is el a többiek előtt. Sok tanár kolléga nem ismeri ezt a területet, vagy inkább nem meri magát itt kipróbálni, holott érdemes volna. Ezen is szeretnénk változtatni: az Apáczaiban a DIA-val együttműködve a Szólj bele! program keretében több mint húsz középiskolai tanárt képezünk arra, hogy képesek legyenek vitát vezetni döntéshozók, azaz egy adott téma szakértői és diákok között. A cél az, hogy minél több iskolában meghonosodjon a disputa: öt-hat bázisiskola van jelenleg országosan, amelyek vitanapokat fognak szervezni. Az Apáczait néha szokták disputaiskolaként is emlegetni, hiszen itt több vitaszakkör is működik, április közepén országos versenyt rendezünk, módszertani képzéseket is tartunk. Nálunk a tantestületet is sikerült bevonni a mozgalomba: van rá példa, hogy az értekezleteket a frontális helyett munkacsoportokban, disputázva tartjuk, ami jóval hatékonyabb működést hoz. Bevezettük a vitanapot is, az első ilyenen az Apáczai működéséről vitatkoztunk, melynek eredményeként az igazgatóság módosította az iskola pedagógiai programját.

 

Nagyon kevés lehetősége van. A Magyarországi Disputa Mozgalom évente kétszer rendez versenyt: a tavaszi verseny helyszíne állandó, ez Debrecen, az őszi szünetben megrendezett másik versenyük vándorol, tavaly Kecskeméten volt. A Debating Society of Hungary (Magyar Debate Szövetség) nemrég angolul rendezett Budapesten versenyt, ahol az Apáczai csapata végzett az első helyen. Mi szeretnénk pótolni a Szóval?! Országos Vitaverseny hiányát, ezért április közepén kétnapos országos versenyt tervezünk az Apáczai Jubileumi Alapítványának támogatásával. A vitának két fő ága van: a közösségi, illetve a versenyviták. Mi magyar nyelvű, háromfős csapatokkal induló versenyvitát tervezünk.

 

 

A közösségi húsz-harminc, vagy akár több embert is megmozgat, míg a versenyvitában két csapat, összesen hat ember áll egymással szemben. A közösségi vitánál számos forma lehetséges. A képviseleti vitában például a csoportok terveket dolgoznak ki, mindegyik csapatnak van egy „szóvivője”, aki képviseli az adott csoport érdekét, véleményét, és a képviselőknek kell megegyezniük szabott időn belől. Egy másik forma a „négy sarok”, ahol aszerint választhatsz helyet, hogy az adott tételmondattal egyetértesz, nem értesz egyet, részben értesz egyet vagy részben nem értesz egyet. Nagyon kedvelt a „world café” formátum: egy-egy szakértő mellett, akik a teremben szétszórva ülnek, hat-hét diák van, így beszélgetnek, ütköztetik nézőpontjaikat. A versenyvitán való eredményes szereplés persze alkat kérdése is, de ott a keretek is mások: időkorlát van és szigorú szabályok mentén kell vitázni a tételmondatról. Érvrendszert kell felépíteni, kérdéseket feltenni és azokra válaszolni, vagyis alapos retorikai felkészültséggel lehet csak kiállni. Nem mindenkinek ajánljuk a versenyvitát, ez egy kemény sport. 

 

Úgy tűnhet, mintha a bőbeszédű, „nagymenő” diákoknak találták volna ki a versenyvitát, de volt már olyan, hogy felkészítés közben derült ki, hogy egy srác ebben nem érzi jól magát. És ért már meglepetés a másik irányból is: szerény, halk szavú diák is teljesen ki tud nyílni egy versenyvitában. A legfontosabb, hogy ha valaki nem érzi jól magát egy mesterségesen előállított vitahelyzetben, akkor meg kell találni ennek az okát. A versenyvitára az Apáczaiból sokan jelentkeznek, miközben tartanak is tőle, ami szintén érthető: kiállni mások elé, összeszedetten beszélni, kemény kérdésekre gyorsan válaszolni, ez félelmet kelthet. Az általunk követett Karl Popper-módszernél még tudnak beszélgetni a csapattagok, de a world schools forma esetében nem szólhatnak egymáshoz, mindenkinek egyszerre kell kiállni önmagáért és a csapatért is. Mindkét típusban nagyon észnél kell lenni, egy-egy verseny végére eljutni rendkívül megerőltető. 

 

A Popper- és a world schools-formátum egyaránt a csapatmunkáról szól, de máshogyan. A Poppernél három beszélő hat beszédet ad elő, közbekérdezés nélkül. A world schools-nál viszont közben lehet kérdezni, arra illik válaszolni is, ami az előre bemagolt beszédet felmondókat persze megingatja, hiszen muszáj rögtönözni. A Popper esetében a csapatnak közel egy órán át nagyon együtt kell lélegezni és gondolkodni. Az Apáczai áprilisi vitaversenyén is ezt a formát követjük majd, korábban a Szóval?! is ezt használta, itthon ez a leginkább elterjedt. 

 

Magyarországon elismertség szintjén még nem sok, önmagában viszont az eredmény, hogy rendkívül látványosan fejlődik a retorikai készség és az önmagáért kiállás képessége. Állj ki, beszélj: nem ciki – ha ezt megérti a diák, rájön, hogy magabiztosabb lesz minden nyilvános szereplésekor. Mások meg épp ellenkezőleg: volt olyan diákom, aki azért jött, hogy megtanulja végre befogni a száját, vagyis mindkét véglettel működhet a dolog. Külföldre került hallgatóinktól tudjuk, hogy Nyugat-Európában nagyon jó néven veszik a vitaversenyeken elért helyezéseket. Érdekes azt is látni, hogy miközben a retorikát alapvetően a bölcsészettudományokkal társítjuk, sok természettudományos érdeklődésű diák is közeledik hozzánk, azt pedig kifejezetten élvezik, ahogy az ő eltérő nézőpontjaik ütköznek egymással. Durva általánosítás lesz, amit mondok, mégis van benne valami: az ifjú természettudósok jobban tudnak a tényekre támaszkodni, míg a humán érdeklődésűek szélesebb spektrumon gondolkodnak, szívesen aláásnak a tényeknek. 

 

A témára és a technikára készítjük fel a versenyzőket. A témához gyakran szakértőket hívunk: amikor az Európai Unió pénzügyi politikájáról szólt egy tételmondat, akkor öregdiákjainkat, Király Júliát és Vértes Andrást kértük meg, hogy segítsenek, és ők örömmel jöttek. A technikára pedig szakkörön edzünk közösségi vitákkal és néhány versenyvita-fogással. Ez is olyan, mint egy sport, ahol be kell melegíteni edzés előtt: a fáradtan megérkező diákokat felpörgeti, ha szétbombázzák egymást kérdésekkel, vagy ha fogaskerék módszerrel, szemtől szemben kell egy-egy percben beszélniük egy témáról. Büszkék vagyunk az Apáczai mentorrendszerére is, amibe felsőbb éves diákok is besegítenek, akik eredményesen tanítják a fiatalabbakat. 

 

Eléggé, már csak azért is, mert közösségi vitára érdemes olyan témát vinni, ami mindenkit érdekel, ilyen például a hajléktalanság problémája, a demokrácia kérdése, vagy az, hogy milyen a jó iskola. A versenyvitákon társadalmi kérdések kerülnek elő, például a pénzpolitika, a szólásszabadság vagy a gyógyszerkísérletek. Azok a szerencsés témák, amik beindítják a vitázók fantáziáját, de néha ebben is mellé lehet nyúlni: nem működött például a városi-falusi ellentétről indított vita, miközben a sorkatonaságról vagy a melegházasságról szóló viták nagyon magas hőfokon zajlottak. A jó tételmondat mindig cáfolható, és fontos, hogy mindkét oldalnak legyen mozgástere, hogy legyen demokratikus mindkét fél érvrendszere. Éppen ezért azokat a témákat, amelyekben valamelyik félnek bármilyen okkal egy emberi élet kioltása mellett kellene állást foglalnia, kerüljük: így az abortusz, a halálbüntetés, az eutanázia nem kerül szóba a vitákon. 

 

Gyakran kapjuk meg kritikaként, hogy a disputa tárgya mindig csak az, amiről éppen beszélni kell, ezért aztán a gyereknek nem lesznek saját gondolatai, de ez tévedés. Hasznos egyszerre látni mindkét fél nézőpontját, s a vitaversenyre való felkészülésnél valóban mindkét oldallal kell foglalkozniuk a jelentkezőknek. Munka közben pedig jönnek az új gondolatok, a váratlan fordulatok, a meglepő perspektívák, amik újabb kérdéseket szülnek. A disputa sok mindenben meg tudja ingatni az embert, de ez sokkal inkább előnye a módszernek, semmint hátránya. 

 

Felkészült, tájékozott, szorgalmas. Tud és szeret csapatban dolgozni és együtt gondolkodni a társaival, vág az esze, képes improvizálni. Meglepőnek tűnhet, de a fogalmi gondolkodás megjelenésével, vagyis a negyedik osztálytól már lehet ebbe az irányba terelgetni a gyerekeket. A demokráciára nevelést viszont korábban érdemes elkezdeni, de a vitához szoktatást tíz éves kortól bátran lehet javasolni a szülőknek és a pedagógusoknak.