A ME BTK Tanárképző Intézete és jogelődje, a Neveléstudományi tanszék megalakulása óta (1993) foglalkozik tehetséggel kapcsolatos elméleti és gyakorlati kérdésekkel. Az intézet a Tehetségpont Hálózat regionális, egyetemi szintű tagszervezete, ahol 2010-ben alakult meg a Tehetségpont. Napjainkban a tanárképzéshez kapcsolódó, tehetséggondozással összefüggő új feladatok egyre jelentősebb súllyal jelennek meg. Elértük, hogy az ME tanárképzésébe beépült kötelező tantárgyként a Tehetségfejlesztés. A Tehetségpont tanácsadási és szupervíziós lehetőséget biztosít valamint tehetségdiagnosztikát és -gondozást végző intézmények munkatársai számára, másrészt a meglévő képzéseinkhez kapcsolódóan a hallgatóink részvételével tehetségműhelyeket is működtet. Az új típusú tanárképzés bevezetése óta még inkább előtérbe kerültek a tehetségfejlesztésnek azok a módszerei, amelyek a tapasztalati tanulásra, és az önreflexióra épülnek. Így próbáljuk segíteni hallgatóinkat, hogy minél hatékonyabban tudjanak alkalmazkodni a munkaerőpiaci kihívásokhoz. A megújulást a hallgatók céljainak és jövőképének átrendeződése is ösztönözte, hiszen egyre inkább előtérbe kerülnek az úgynevezett transzverzális kompetenciák. „A teljesítőképesség sikerkritériumai egyre dinamikusabban változnak, a változó követelményeknek, környezeti feltételeknek, elvárásoknak és személyes képességeknek a függvényében” (Lubinszki, 2022a. p 98.) Mindezt a tehetséggondozással kapcsolatban is újra kellett gondolni, és reflektíven, rugalmasan új irányok felé nyitni, megőrizve a hagyományos gazdagító programok kereteit. Hiszünk abban, hogy holisztikusan, több tárgy gyakorlatán keresztül rögzülhet a hallgatókban ez az új típusú információfeldolgozási képesség, mélyítve az önreflexióra, reflektív gondolkodásra, és kognitív újrastrukturálásra való képességet. Tehetségpontunk korábban két tehetségműhelyt működtetett (Kreativitásfejlesztő; Kutatói szeminárium) a kiemelkedő képességű hallgatók támogatására. Jelenleg a fókusz a hallgatói kutatómunka támogatásán van, ahol oktatóink segítik a hallgatók sikeres TDK tevékenységét. A 2011/12. tanévben elindított szakvizsgás képzés III-IV. félévben 55 kredit értékben Tehetséggondozás, tehetségfejlesztés szakirányt is választhatnak a hallgatók. Így indítottuk el az OTDK műhelyt és megkezdte munkáját a Művészet és nevelés kutatócsoport. Tehetségkonferenciánk előadásaiból országos szakemberek írásait közlő tanulmánykötetet adtunk közre. A Mádi 2025 évi MTT konferencián adtunk számot „Tehetség előnyök és hátrányok metszéspontján” címmel arról, hogy Tehetség szakvizsgás képzésünknek mi a jelentősége a régió tehetséggondozásában. Évente megrendezésre kerülő „Taní-tani” konferencián külön szekció foglalkozik a tehetséggondozás témakörével ahol oktatóink és hallgatóink adhatnak számot tehetséggondozással kapcsolatos munkájukról
A Tehetségpont hatóköre regionális. Több régiós Tehetségponttal, általános- és középiskolával, tehetséggondozó tanulmányi versenyeket szervező alapítvánnyal működünk együtt. A ME Tanárképző Intézete szakmai profiljának megfelelően arra törekszik, hogy folyamatosan nyomon kövesse a tehetség témakörében zajló nemzetközi kutatásokat, a tehetségdiagnosztika tehetséggondozás és tanácsadás gyakorlatának alakulását
Tehetséggondozó partnerintézményeink közreműködnek hallgatóink gyakorlati felkészítésében. Szakembereink segítséget nyújtanak tehetség témájú komplex programok fejlesztésében és mérőeszközök (kérdőívek) gyakorlati alkalmazásában. Folyamatosan segítjük a hozzánk forduló és velünk együttműködő Tehetségpontok és a Tehetségsegítő Tanácsok szakmai munkáját és hálózatépítését. Szakemberünk irányításával az Egyetem valamennyi hallgatója részére lehetőség van a Diák Irodával együttműködve tehetség tanácsadás és szupervízió igénybevételére. Tehetségpontunkban kiemelt szerepet kap a hátrányos helyzetű tehetségek fejlesztése. Ennek érdekében hozta létre intézetünk „Útkereső iskolák” projektet. A projekt keretében az intézmények komplex támogatást kapnak (szervezetfejlesztésben, módszertanban és tehetséggondozásban).
2022-től szervezzük Nemzetközi hallgatóink workshopja-t melynek célja: bizalomépítés, a közös munkára való rászocializálódás; Egymás megismerése, csoportkohézió és kapcsolati háló építése; Önismeret, társas visszatükrözés (Trust building, socialization to joint work - Getting to know each other, building group cohesion and networking - Self-awareness, social reflection)
A külföldön tartózkodó hallgatóink online workshopjának célja Interkulturális és pszichológiai támogatás a külföldön tanuló hallgatóinknak valamint Tapasztalatcsere, szupervízió személyre szabottan.
Tehetségpontunk három éve szervez találkozót végzett szakvizsgás hallgatóinknak, melynek keretében lehetőség nyílik a tehetséggondozással kapcsolatos tapasztalatok megbeszélésére, jó gyakorlatok átadására.
Folyamatosan kapcsolatot tartunk más felsőoktatási intézményekkel (kiemelten Eszterházy Károly Katolikus Egyetem), tehetségkutatásokban, programfejlesztésekben, konferenciák, tanácskozások szervezésében és szakmai kiadványok összeállításában. Ezek jól szolgálják a régió tehetségpontjainak azonosító, fejlesztő, tanácsadó munkáját
„A tehetséggondozás rejtett erőforrásai – komplex kiégés prevenció pedagógusoknak” címmel tartott előadást az MTT 35 Nyíregyházi konferenciáján dr Lubinszki Mária. Az előadásában kitért arra hogy az általa kidolgozott „Kiégés, megelőzés és stressz kezelés reflektív technikákkal” című akkreditált pedagógusképzési program hogyan segíti a pedagógusok tehetségfejlesztő munkájának magas szinten tartását.
Tehetséggondozás a tanárképzésben
Intézetünk fő tevékenysége a tanárképzés, ezért terveink közé tartozik, hogy a tanárképzésben egyre nagyobb teret biztosítunk a tehetségek felkutatása, iskolai oktatása, fejlesztése kérdéseinek. Ennek érdekében terveztük hasonló témájú kurzusok bevezetését, illetve közreműködtünk hallgatóink szellemi és közösségi műhelyeként működő Kabdebó Lóránt szakkollégium létrehozásában. A Tehetségfejlesztés tárgy kötelező tárgyként került be valamennyi típusú tanárképzésbe. Nagy gondot fordítunk az elsős osztatlan tanár szakos hallgatók egyéni mentorálására, melyben minden elsőéves hallgató kap egy oktatót, aki mentorként segíti a szakmai és személyes fejlődését végig a képzés ideje alatt.
Tanácsadás és szupervízió Elsősorban a tehetségdiagnosztikát- és gondozást végző intézmények munkatársai, valamint a pedagógusok számára biztosítunk tanácsadó az intézet oktatóinak bevonásával tanácsadói szolgálatot. Az egyik különleges tevékenysége a szupervízió, vagyis kívánság szerint a tehetséggel gyakorlatban foglalkozó kollégák és intézmények munkájának átfogó értékelése, javaslatok megfogalmazása. A kapcsolattartás lehetséges formája az „internetes”, de lehetőség van a személyes kapcsolattartásra is. A Tehetségpontot szerepeltetjük Intézetünk facebook oldalán. A személyes kapcsolattartás érdekében pedig munkatársaink fogadóórákat is biztosítanak.
Programfejlesztés A ME Tanárképző Intézete aktívan részt vesz és a továbbiakban is részt kíván venni a szakmailag igényes, korrekt, tehetséggondozó programok kidolgozásában. Azonosító megfigyelési szempontok összeállításával, komplex fejlesztő programok pedagógiai elvárásainak összeállításával, tehetség mérőeszközök biztosításával segítjük olyan komplex programok kidolgozását, amelyek elősegítik, hogy a szociálisan kedvezőtlen körülmények között működő oktatási intézmények is sikeresen vegyenek részt a tehetségek felkutatásában és gondozásában. Feladatunknak tekintjük olyan támogatási modell kidolgozását, amely hosszabb idősávban is képes biztosítani a tehetséges fiatalok segítését.
Hatásvizsgálatok, a tehetséggondozás eredményességének kutatása. Elengedhetetlen a szélesebb értelemben vett tehetséggondozási tevékenység hatékonyságának, eredményességének komplex vizsgálata és az eredményeknek a rendszerbe való visszatáplálása. Intézményünk profiljának megfelelően az oktatók és hallgatók közös műhelyében tervezi a gyakorlati tehetséggondozás hatásainak, eredményeinek longitudinális kutatását.
Programkoordináció Tehetségpontunk vállalja a működő programok koordinációját, a programban résztvevő intézmények és magánszemélyek kommunikációjának szervezését konzultációk, szemináriumok, internetes fórumok segítségével
Anyagi fenntarthatóság: Azokat a szellemi, anyagi, gazdasági, társadalmi tényezőket értjük, amelyek erőt, lehetőséget adnak vagy alkalmas eszközök lehetnek céljaink megvalósításához. Az egyik ilyen „oktatási tőkénk” az intézet adta lehetőségeink, a másik a „belső erőforrásaink” amelyet oktatóink felkészültsége (tapasztalat, kutatás, publikálás, tudományos fokozat megszerzése) biztosít.
- Humán erőforrás: Az Intézet oktatói, óraadói és a két gyakorló iskola pedagógusai valamint az egyes speciális területen a ME GIK Gép – és Terméktervezési Intézet Tehetségpontjának oktatói (Pl tanítóképzés és a mérnöki terméktervezés a művészetek eszközeivel)
Oktatóink közül hatan rendelkeznek tudományos fokozattal. A Pszichológia tanszék és egyben a Tehetségpont vezetője, dr. Lubinszki Mária tanácsadó- és sport szakpszichológus, egyetemi docens.
- Anyagi erőforrások: az anyagi erőforrásokat elsősorban az intézet adta lehetőségek biztosítják, másrészt pályázatok útján kívánjuk biztosítani, ezen kívül egyre fontosabb szerepet kapnak a partner szervezetek, gazdasági társaságok támogatásai (Pl. Zeta ösztöndíj hallgatóknak).
- Hálózati katalitikus erőforrások: amely erőforrások a szakmai munka hatékonysága és fenntarthatósága szempontjából fontos szerepet töltenek be. Az együttműködő partnerek szolgáltatásai, az Egyetem speciális szakmai továbbképzései, szakvizsgás bevételei szintén forrásokat biztosítanak a hosszabb távú fenntarthatósághoz.





