Iskolánk filozófiája a hétköznapi tehetséggondozás.
A Manualart Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 2008-ban jött létre, elsősorban azon tanulók részére, akik földrajzi, illetve szociális helyzetükből adódóan nem vehettek részt alapfokú művészetoktatásban.
A Manualart Alapfokú Művészeti Iskola tizenhét éve működik, mint alapfokú művészeti iskola. Iskolánk a művészeti ágak közül csak képző- és iparművészettel, azon belül grafika és festészet tanszakkal és kézműves tevékenységgel foglalkozik. Intézményünk két megyében öt telephelyen működik, közel 500 fő tanulói létszámmal. A tanítás Szabolcs és Borsod vármegyei hátrányos helyzetű településeken zajlik, a helyi általános iskolákban.
A művészeti iskoláknak nem csak a kiemelkedően tehetséges gyerekek fejlesztése a feladata, hanem az általános tehetséggondozás. Minden ide jelentkező tanulóra jellemző az érdeklődés, a kitartás és a kötődés, mint olyan személyiség elemek, mely a tehetségek velejárói. A tehetségek felismerése egy hosszabb folyamat, amely változatos tevékenységeket foglal magába, ahol a diákok sokféle kihívással találkoznak.
A nevelőtestület valamennyi tagja ambiciózus, növendékeiből a maximumot kiaknázó, elhivatott pedagógus. Az iskola igazgatója elkötelezett a tehetséggondozás iránt. Rendelkezik egy „Tehetségfejlesztő szakmódszertanos pedagógus” végzettséggel, melyet akkreditált továbbképzés keretében szerzett meg.
Grafika és festészet tanszakos növendékeink munkáit rendszeresen küldjük be rajzpályázatokra. Mi magunk is írunk ki rajzpályázatokat, ahol a versenyszellem hatására felszínre jönnek az újabb tehetségek.
Intézményünk egy olyan régióban működik, ahol az általános iskolai korosztályban számottevő a hátrányos helyzetű tanulók száma. Nekünk ezzel a speciális feladattal kell számolnunk, amikor a tehetséggondozás gyakorlatát megvalósítjuk. Ezek a hátrányos helyzetű fiatalok a tehetségek egy külön kategóriáját alkotják, mivel rájuk nem érvényes a tehetség minden paramétere és a velük való foglalkozás is jóval komplexebb és specifikusabb.
A tehetségazonosítás tekintetében elmondható, hogy a szociokulturálisan hátrányos és egyéb alul teljesítő tehetségek számára a folyamatmegfigyeléses eljárás nagyobb lehetőség, mert mind képességeik, mind a tehetséghez szükséges egyéb, nem intellektuális jellemzők által nehezen azonosíthatók
Mint minden fejlesztésnek, a szociokulturálisan hátrányos helyzetű tehetséges gyerekek fejlesztésének is az erősségekből kell kiindulnia, és azokon a területeken kell erősítőleg hatni, ahol a képességek, készségek, ismeretek hiányosak vagy alul működnek Az ilyen tehetséges gyerekek több tekintetben is eltérnek a többségtől, ezért az ő esetükben szükség lehet egyéni fejlesztésre, és ehhez egyéni fejlesztési tervre is.
Mivel alapítványi iskoláról van szó, az alapítók szándéka egybeesik a vezetők és a tanárok szándékával minden ponton. Ez egy oldalról kiemelkedő tudatosságot, más oldalról legalább ekkora mértékű felelősséget jelent.
Intézményünk az adott települések életébe is aktívan bekapcsolódik. Részt veszünk a helyi kulturális életben, az iskolai rendezvényeken. Az iskolák által szervezett Farsangi bálok, Jótékonysági bálok aktív résztvevői vagyunk; a díszletek, dekorációk elkészítésével. Az Erzsébet Táborok rendszeres résztvevői vagyunk és mi magunk is szervezünk kézműves táborokat, ahol arra igény van.
A hagyományápolással az iskola a hírnevét erősítjük és a szakmai színvonal emelésére is kiválóan alkalmas. Az iskola mindennapi életéhez tartoznak a növendék, a tanszaki és a tanári kiállítások, előadások. Ezeken felül vannak a hagyományos rendezvények: fél évi és év végi bemutató kiállítások az intézményekben vagy a helyi Kulturális központokban.
Intézményünk tagja a Magyar Művészetoktatásért Országos Szakmai Szervezet-nek (MAMOSZ).
Jó kapcsolatot ápolunk és szinte testvéri szervezetnek tekintjük a sárospataki Art Ért Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda intézményét. Szakmai segítségnyújtás, folyamatos kooperáció, közös rendezvények jellemzik együttműködésünket. Mivel ez az intézmény már Kiváló Tehetségpontként működik hosszú évek óta, a velük való szakmai együttműködés gyümölcsöző és építő jellegű számunkra. Az általuk szervezett programokba mi is lehetőségeinkhez mérten bekapcsolódunk, a képzőművészeti pályázatokra rendszeresen küldünk gyerekmunkákat. Példaértékűnek tekintjük a közösségi életben betöltött szerepüket.
Szeretnénk évente több tehetséggondozással kapcsolatos programot megszervezni, amelyek lehetnek versenyek, tehetségműhelyek, tehetségtáborok, vagy egyéb közösségépítő programok is. Fontos, hogy lehetőséget és teret adjunk a kibontakozó tehetségeknek, együttműködve a diákokkal, pedagógusokkal, szülőkkel, a helyi iskola vezetőségével, az önkormányzatok döntéshozóival. A tehetségek felkarolása közös ügy kell, hogy legyen.
Az együttműködő partner önkormányzatok: Legyesbénye, Bodrogkeresztúr, Pap, Pátroha, Aranyosapáti.
A művészeti iskolák különleges helyet foglalnak el az intézmények sokszínűségében Ezen iskoláknak fontos szerep jut a tehetség azonosításban és a tehetséggondozásban.
A művészeti nevelés és tehetséggondozás egymást kiegészítő, szorosan összefonódó, korreláló fogalompár.
A képzőművészeti tehetségek megítélésében is igaz a már többször emlegetett szabály, hogy a tehetségazonosítás legbiztosabb módja a tehetséggondozás. Ha a gyerekeknek lehetőséget adunk a folyamatos képzőművészeti tevékenységre, figyelemmel kísérjük munkájukat, már sokkal inkább észrevehetőkké válnak.
A művészeti iskoláknak nagyon fontos szerepe van a még szunnyadó tehetségek felkutatásában, azonosításában. Viszont komoly kihívás, hogy nagyon nehéz korrekt módon azonosítani a tehetségeket. A tehetségek nagyon sokfélék és figyelembe kell venni, hogy a tanuló legjobb képessége még nem feltétlenül jelent tehetséget.
A tehetséggondozás egy tervszerű beavatkozás, mely a tehetséges személy teljesítményének kibontakozását segíti elő. Fontos a tehetséggel kapcsolatban, hogy nem csak erősségeit kell támogatni, hanem a gyengeségeit is fejleszteni kell. Ebben a fejlesztési folyamatban nagyon fontos szerep jut a pedagógusoknak. Nekik kell fölismerni, kik az igazi tehetségek, olyan speciális és általános fejlesztést végezni, amelynek eredménye, haszna más területen is érvényesül majd.
Egy másik területen is komoly lehetősége van a művészetoktatásnak. A tehetséggondozásban a helyes irány az egyoldalú képességfejlesztés helyett a komplex tehetségfejlesztés jelenti. Ha az ismereteket más-más aspektusba helyezve világítjuk meg, fejlődik tanulóink problémamegoldó képessége. Az alkotási folyamat is egy tanulási folyamat, fejleszti a képességeket, hiszen pontos megfigyeléseket kell tenni, struktúrába rendezni, tervezni, logikusan felépíteni, lényeget kiemelni, bemutatni, értékelni…Ezen képességek fejlesztése nagyon fontos azon tanulók esetében, akik tanulási nehézségekkel küzdenek.
A tehetségek sokfélék, a tehetségcsoportok is sokfélék és eltérőek az igényeik. Ezen belül is különleges helyzetűek a kulturálisan vagy szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek. Ha egy gyermek valamiben kiemelkedő képességű biztos, hogy egy másik területen alul teljesít. Az erősségek támogatása mellett a gyengeségeket is fejleszteni kell.
Egy jól működő művészeti iskola, amely nyitott és befogadó, értékes módszertani kultúrát adhat hozzá az alapoktatáshoz.
Konkrét tevékenységek, melyeket szeretnénk megvalósítani:
- tehetségazonosítás, tehetségfejlesztés, tehetséggondozó programok szervezése
- együttműködni más tehetségpontokkal a szakmai, módszertani megújulás tekintetében
- olyan tehetségsegítő rendezvények szervezése, mely alkalmas szakmai eszmecserékre
- lehetőséget teremteni a tehetségek bemutatására, fejlődésük nyomon követésére
- partneri közreműködés a térségi tehetségfejlesztő projektekben.
A művészeti iskola fenntartását alapnormatíva, illetve egyéb fenntartói hozzájárulások, térítési díjak bevételeiből biztosítjuk. Az alapítvány működését túlnyomórészt működési jellegű, illetve konkrét projektekre kiírt és megpályázható forrásokkal biztosítjuk.
Az alapítványunk már többször kapott kifejezetten a tehetséges gyerekek segítésére, fejlesztésére anyagi támogatást. A hátrányos, tehetséges gyerekek térítési díját is vállalkozások által nyújtott anyagi jellegű támogatással tudjuk biztosítani.
Folyamatosan keressük az anyagi forrást szponzorok és pályázatok útján, amellyel a tehetséggondozó pedagógiai munka színvonala tovább növelhető, illetve működtethető a tehetségpont. Az intézmény vezetése, ill. pedagógusainak hozzáállása és elkötelezettsége biztosíték az önfenntartásra. A Fenntartónk támogatja az oktatás anyagi, technikai feltételeinek meglétét és javítását versenyek, iskolai, kulturális, szabadidős programok szervezését.