A Zrínyi Miklós Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola több éve, rendszerszinten működő tehetséggondozó gyakorlattal rendelkezik. Tehetségpontként való működésünket mindenekelőtt intézményünk specializált oktatási kínálata alapozza meg, amelynek központi eleme a magyar–angol két tanítási nyelvű képzés. A kéttannyelvű oktatás már alsó tagozattól intenzív idegen nyelvi környezetet biztosít, amely hatékonyan fejleszti a tanulók kommunikációs, problémamegoldó és interkulturális kompetenciáit.
A nyelvi tehetséggondozást tovább erősíti a második idegen nyelv tanulásának lehetősége a 7–8. évfolyamon, valamint az angol és német nyelvvizsgára történő célzott felkészítés. Az intézményben alkalmazott nívócsoportos oktatás lehetővé teszi a tanulók képességeihez igazodó haladást, miközben hangsúlyt kap a természettudományos és informatikai ismeretek elmélyítése is.
Iskolánk tehetséggondozó tevékenységének szerves részei a rendszeresen szervezett tanulmányi versenyfelkészítő foglalkozások (matematika, angol és német nyelv, szövegértés), valamint a különféle szakkörök és projektalapú tanulási alkalmak az élménypedagógia jegyében. Ezek során a kiemelkedő képességű tanulók összetett, gondolkodtató feladatokon dolgozhatnak, fejlesztve önállóságukat és kreativitásukat. A tanórán kívüli gazdagító programokat idegen nyelvi projektek, suliváró nyelvi foglalkozások, valamint közösségi és kulturális események egészítik ki.
A tehetségek azonosítása többcsatornás rendszerben történik: bemeneti mérések, pedagógusi megfigyelések, az emelt szintű csoportok kialakítását megalapozó képességfigyelés már az 1. évfolyamtól, továbbá házi és területi versenyeken nyújtott teljesítmények alapján. Intézményünk pedagógusai tapasztaltak az egyéni fejlesztési utak tervezésében, a tanulói motiváció fenntartásában és a tehetségek célzott támogatásában.
A komplex szakmai háttér és a sokszínű fejlesztő környezet további erőssége intézményünknek. Rendszeresen valósítunk meg témaheteket (Digitális Témahét, Fenntarthatósági Témahét, Pénz7), projektalapú tanulási formákat és közösségi programokat, amelyek elősegítik a kreativitás, az együttműködés és az önálló gondolkodás fejlődését. Összességében intézményünk alkalmasságát a Tehetségpontként való működésre a kéttannyelvű képzés, a nívócsoportos oktatás, a gazdagító, közösségépítő és hagyományőrző programok és versenyfelkészítés rendszere, valamint a tudatosan alkalmazott differenciált fejlesztési gyakorlat együttesen biztosítja. Tevékenységünket a széles szakmai háttér és a továbbképzések keretében történő folyamatos pedagógusfejlesztés támogatásával kívánjuk biztosítani
Tehetségpontunkat elsődlegesen helyi szinten tervezzük működtetni, az intézmény szakmai adottságaira és meglévő kapcsolatrendszerére építve. Kiemelt célunk az iskolánkon belüli pedagógus kollégák tehetséggondozással kapcsolatos szakmai tudásának folyamatos bővítése, jó gyakorlatok megosztása és a módszertani megújulás támogatása. Fontosnak tartjuk a szülők rendszeres tájékoztatását és bevonását is, számukra olyan ismeretek átadását, amelyek segítségével aktív és hatékony szerepet tudnak vállalni a tehetségek felismerésében és fejlesztésében.
A kiemelten tehetséges tanulók gondozása érdekében együttműködésünket el kívánjuk mélyíteni a Zala Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat Nagykanizsai Tagintézményével, valamint a Nagykanizsa és Térsége Tehetségsegítő Tanáccsal. Célunk, hogy ezen szakmai kapcsolatokat együttműködési megállapodások megkötésével dokumentáljuk és tovább erősítsük.
Szintén fontosnak tartjuk a már meglévő intézményi és szakmai kapcsolataink formalizálását más tehetségpontokkal, így például a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Alapfokú Művészeti Iskolával, valamint a helyi közművelődési intézményekkel – a Halis István Városi Könyvtárral, a Thúry György Múzeummal és iskolánk alapítványával. Intézményünk a Matehetsz adatbázisában már regisztrált kapcsolódási pontként szerepel, amely jó alapot biztosít a hálózati együttműködések bővítéséhez.
A hálózati együttműködések kialakításában kiemelt szerepet kap a két tanítási nyelvű iskolákkal való kapcsolataink erősítése a vármegyén belül, valamint a vertikális együttműködés fejlesztése a Batthyány Lajos Gimnáziummal, amely szintén két tanítási nyelvű képzést folytat.
A város általános iskoláival szoros szakmai kapcsolatban állunk: figyelemmel kísérjük egymás szakmai munkáját, és kölcsönösen támogatjuk a tehetséggondozó tevékenységeket. Kapcsolatot tartunk a helyi sajtó munkatársaival is, elősegítve az iskolai tehetséggondozás láthatóságát. Intézményünk rendszeres pályázati aktivitással (Erasmus, Határtalanul), hálózati együttműködésekkel és online eredménytár működtetésével igazolja tehetséggondozó tevékenységét
Tehetséggondozó programjaink több területet lefednek, és egymásra épülve biztosítják a tehetségek felismerését és fejlesztését. Kiemelt figyelmet fordítunk a verbális-nyelvi, logikai-matematikai, zenei, a testi-kinesztetikus és az interperszonális intelligencia fejlesztésére.
I. Specifikus programjaink tanórai keretek között:
1. Kéttannyelvű nyelvi tehetséggondozás: nyelvi versenyekre történő felkészítés, kommunikációs projektek, élményalapú nyelvtanulási programokat.
2. Nívócsoportos oktatás
Magyar nyelv és irodalom, matematika tantárgyak tanítása hatodik évfolyamtól. A nem két-tanításinyelvű osztályokban is képességek szerinti csoportokban tanítjuk a nyelveket.
3. Differenciált tanulásszervezéssel az egyéni képességekhez igazodó tanítási-tanulási folyamatok.
4. Innovatív pedagógiai módszereket (projektalapú tanulás, élménypedagógia, digitális eszközök használata, kooperatív technikák), amelyek bizonyítottan támogatják a tehetségek kibontakoztatását.
5. Testnevelés órák sportági differenciált szervezése (Showtánc, Képességfejlesztő labdarúgó foglalkozás, Aktív iskola programok).
6. Digitális kultúra tantárgy bontott csoportos oktatása.
II. Specifikus programjaink tanórai kereteken kívül:
1. Tantárgyi tehetséggondozó foglalkozások és versenyfelkészítő alkalmak: matematika, angol, német nyelv, szövegértés, népdaléneklés, labdarúgás, atlétika, tánc területén.
2. Második idegen nyelv tanulása, mint választható iskolai foglalkozás.
3. Nyelvvizsgára felkészítő tehetséggondozó órák 7-8. évfolyamon.
4. Szakköri foglalkozások szorobán, kézilabda, vívás, természetvédelem területén. Digimanók, képzőművészeti alkotócsoportok, „gyorspoharazás” ügyességi bemutatók, biztosítanak színes kikapcsolódást tanítványainknak.
5. Egyéni mentorálás segíti a kiemelkedő képességű tanulókat (Nyelvtanár által felügyelt nemzetközi kapcsolatok gyerekek között pl. USA levelezési program).
III. Specifikus programjaink, melyek tanórán és azon kívül is meghatározzák iskolánk önazonosságát és hálózati kapcsolódást biztosítanak.
6. A Boldogságóra program a szociális és érzelmi kompetenciák fejlesztését támogatja. Örökös Boldog Iskola vagyunk.
7. Tehetséggondozó tevékenységünket erősíti az Ökoiskola szemlélet, amely komplex módon fejleszti a természettudományos gondolkodást, a fenntarthatósági szemléletet és a projektalapú tanulást.
8. Az Aktív Iskola program az egészséges életmód, a környezettudatosság és a mozgásalapú fejlesztés területén.
9. Közösségi és élményalapú fejlesztő programjaink támogató hátteret nyújtanak: tanulmányi kirándulás, erdei iskola, színház- és mozilátogatások, projektnapok, témahetek, DÖK-nap, sportnap, közösségfejlesztő rendezvények és ünnepi műsorok. Ezek a programok nemcsak a tudás bővítését szolgálják, hanem fejlesztik a tanulók együttműködését, kreativitását, digitális és szociális kompetenciáit, a tanulók személyiségfejlődését is.
Az anyagi hátteret több szereplő, több forrás bevonásával gondoljuk megoldani. Elsőként a működtető, a Nagykanizsai Tankerületi Központ biztosítja számunkra a szakmai, humán-és egyéb erőforrásokat. A Szülői Munkaközösség és a Zrínyi Miklós Általános Iskoláért Alapítvány együttműködő és anyagilag is támogató hátteret biztosít számunkra programjaink megszervezésénél, a tehetséges tanulók jutalmazásánál. A következő években törekszünk tehetséggondozó –és egyéb pályázatok bevonásával lehetőségeinket szélesíteni.





