Menü megnyitása

Átadták a Bonis Bona díjakat

2013. augusztus 29.

"A tudásnak nem csak informálnia, hanem inspirálnia is kell." – idézte Tagore szavait dr. Hoffmann Rózsa, az EMMI köznevelésért felelős államtitkára köszöntő beszédében a “Bonis Bona” díjak ünnepélyes átadóján 2013. augusztus 28-án este a Nemzeti Színházban, ahol több mint 400 pedagógus, szakember vehetett át elismerő oklevelet kiemelkedő tehetséggondozó teljesítményéért.

"Elismerést adni, elismerést elfogadni, ezért vagyunk ma itt." – nyitotta meg Bajor Péter, a MATEHETSZ elnöke a Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért díjátadót. Az ünnepi este alaphangulatát az aulában kígyózó sorokban érkező több száz résztvevő mellett a MATEHETSZ – A tehetség sokszínű videói adták meg. A kisfilmek egy-egy kiemelkedő tehetségű fiatalt mutattak be, színpadi táncostól zongoristáig, Sólyom-ösztöndíjas fenntartható fejlődéssel foglalkozó fiataltól Veiszer Alinda tehetségnagykövetig. A közismert televíziós újságíró videóinterjújában kiemelte: "a tehetséggondozás elsődleges feladata a kérdezés, kíváncsiság, kételkedés tudományának  a fiatalok körében."
 

Dr. Hoffmann Rózsa, az EMMI köznevelésért felelős államtitkára ünnepi köszöntő beszédében kiemelte, hogy a tehetséggondozó kollégák nem pusztán motiválnak, inspirálnak, de követendő példát is adnak a jövő generációja számára: "Meggyőződésem, hogy a tehetséggondozó amellett, hogy tudóstanár, megszállott is".

A tanévkezdés alkalmából több mint 400 kiemelkedő tehetséggondozó munkát végző pedagógus részesült a „Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért” kitüntetésben. Az elismerő okleveleket dr. Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár, Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár, dr. Kaposi József, az OFI főigazgatója, Csete György Eörs, az EMET főigazgatója, dr. Balogh László, a Magyar Tehetséggondozó Társaság elnöke és Bajor Péter, a MATEHETSZ elnöke adta át a Nemzeti Színházban rendezett díszünnepségen.

FOTÓK A RENDEZVÉNYRŐL ITT!

Kiváló versenyfelkészítő kategóriában 202, Kiváló tehetséggondozó kategóriában pedig 170 pedagógust tüntettek ki, utóbbiak azok, akiknek munkája nem feltétlenül mérhető versenyeredményekben. A harmadik, Kiváló tehetségsegítő kategóriában 65 olyan kollégát jutalmaztak, akik iskolákban, civil szervezetekben dolgoznak tehetségsegítőként. Az oklevél mellett az első két kategória díjazottjai fejenként 400.000, a harmadik kategória díjazottjai 250.000 Ft pénzjutalomban részesültek. A 437 fős névsorban Soprontól Debrecenig tevékenykedő, sőt a határainkon túl oktató pedagógusok, tehetséggondozók is szerepeltek a legváltozatosabb területek képviselőiként. Akadt, aki gordonkatanárként, más tehetséghálózat-fejlesztőként vagy óvodapedagógiával foglalkozó szakemberként részesült elismerésben. A díjat első ízben 2013 májusában ítélték oda 57 kiemelkedő OKTV versenyfelkészítő pedagógusnak. Akik közülük tavasszal nem tudtak részt venni az átadási ünnepségen, most vehették át az elismerést.

Az ünnepséget rövid zenei és prózai betétek színesítették, olyan fiatal fellépőkkel, mint Mohai Zsófia oboista, a 2012-es év “Felfedezettjeink” pályázat egyik díjazottja, Boateng Kármen Stephany zongorista, a Pécsi Zeneművészeti Szakközépiskola tanulója, vagy Szokolay Ádám Zsolt, a zenész családból származó 16 éves zongoraművész, aki az idei év “Felfedezettjeink” pályázat egyik fődíjasa. Radics Bence, az egyik díjazott egykori tanítványa ünnepi laudációjában köszönetet mondott annak a példamutató tanári gárdának, akiknek keze nyomán ma orvostanhallgatóként tanul, Dósa Csenge és Fehér Norbert, a Budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium fantasztikus tehetségű zenész tanulói pedig Schubert D-dúr szonatinájából játszottak a közönségnek.

Az ünnepi este nem csupán az elismerés jóleső érzésével tölthette el a résztvevőket, de szakmai kapcsolatépítésnek is remek terepet biztosított. Gratulálunk a díjazottaknak és bízunk benne, hogy velük és tanítványaikkal is szép számban találkozunk a szeptember 14-én megrendezésre kerülő Tehetséglabirintus című családi napon, a Millenárison.

Részletek a díjról és a díjazottakról

A Duna TV filmje a rendezvényről