Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Díjazták a tehetségek támogatóit - Genius Loci Díj 2015

2015. április 19.

A MATEHETSZ (Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége) Genius Loci Díjjal ismerte el azokat a cégeket, amelyek aktívan támogatják a hazai tehetséggondozás ügyét. A díjat, Czakó Zsolt grafikusművész alkotását az idei évben 16 vállalkozás képviselője vehette át április 18-án Budapesten.

A díj elnevezése, "genius loci", az antik kultúrában a település mitikus védelmezőjét jelölte, míg a mai nyelvhasználatban a hely szellemét jelenti. A MATEHETSZ azt hangsúlyozza a névválasztással, hogy a díjazottak pozitív hatással vannak környezetük szellemiségére, tehetségeket támogató légkörére. Az elismerésre Tehetségsegítő Tanácsok, valamint Tehetségpontok jelölhettek olyan szervezeteket, amelyekkel közös tevékenységük a tehetséggondozás jegyében zajlik. A zsűri összetétele tükrözi a téma komplexitását: újságíró, üzletember és tehetségsegítő szakemberek is helyet kaptak benne.

Bajor Péter, a MATEHETSZ ügyvezető elnöke köszöntőbeszédében hangsúlyozta, hogy "a tehetségek támogatása nem csak az oktatási rendszer dolga, hanem össztársadalmi ügy. A most kitüntetett emberek, vállalkozások tisztában vannak ezzel. A tehetséggondozásba történő befektetés az egész társadalom számára kifizetődő és haszonnal kecsegtető tevékenység."

Reményi Csaba, az Oracle Magyarország vezérigazgatója, a zsűri tagja elmondta, a tehetségek számának iparági/társadalmi szinten való növekedése egyértelműen mindannyiunk javát szolgálja. Profitálni abból, hogy mások miként művelik ezt a legmagasabb színvonalon, nem csupán motiváló, de nagyszerű modellt is ad. Interdiszciplináris világunkban a különböző nézőpontok megjelenése egy-egy probléma megoldása során hihetetlen értéket szül, és szélesíti a szakmák közötti átjárhatóságot. Ezért jó, ha minden iparág, és minél több vállalat kiveszi a részét a tehetségfejlesztésben: tanulunk egymástól. Erre kiváló platform a Genius Loci kezdeményezés. A díj nemcsak a munkát ismeri el, de ötletet ad, sőt hidakat ver versenytársak közé, akik bebizonyíthatják: a coopetition, az együttműködve versengés lehet a jövő útja.

A díjazottak között van asztalos egyéni vállalkozó, de megtalálhatunk olyan óriáscégeket is, mint az Aegon, az IBM, a GE Magyarország, az NI vagy éppen a MOL Magyarország. A 16 szervezetben egy dolog biztosan közös: felelősségüknek érzik, hogy támogassák a tehetségeket, hiszen tudják, hogy a képzésbe, oktatásba fektetett idő, pénz és energia sokszorosan megtérül.

A díjakat Bajor Péter, a MATEHETSZ ü. elnöke, Havass Miklós, a SZÁMALK alapító elnöke, a zsűri tagja, Pakucs János, a Magyar Innovációs Szövetség t. elnöke, a MATEHETSZ alelnöke és Reményi Csaba, az Oracle Magyarország vezérigazgatója, a zsűri tagja adta át.

A zsűri tagjai voltak: Veiszer Alinda újságíró, a Magyar Tehetség Nagykövete, Antos László, a Magyar Innovációs Szövetség ügyvezető igazgatója, Havass Miklós, a SZÁMALK alapító elnöke, Reményi Csaba, az ORACLE Hungary ügyvezető igazgatója és Szendrő Péter, a MATEHETSZ elnökségi tagja.

Fotó: Mayer András

A díjazottak
Genius Loci Díj – helyi kategória

Arany Sas Gyógyszertár Betéti Társaság
Astellas Pharma Kft.
Dancsó János
Duna-Dráva Cement Kft. Ifjúsági és Innovációs Alapítvány
Sáhó Műhely Kft.
 
Genius Loci Díj – regionális kategória
Barkász Sándor
GE Magyarország
Masterplast YU Kft.
Phoenix Mecano Kecskemét Kft.
 
Genius Loci Különdíj
START Rehabilitációs Foglalkoztató és Intézményei Közhasznú Nonprofit Kft.
 
Genius Loci Díj – nemzeti kategória
Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt.
evopro csoport
IBM Magyarország
LogMeIn
MOL Magyarország
NI Hungary Kft.

 

 

Genius Loci