Menü megnyitása

Aktuális

„Fontos, hogy lehessen kérdezni valakitől.” – mondja Holló Márta, a Tehetség Piactér egyik segítő tanácsadója és mentora, aki Magyarország ismert televíziós személyiségeként és gyakorlott trénerként, szakképzett coach-ként egyaránt elengedhetetlennek tartja azt, hogy megfelelő példaképek álljanak a fiatal tehetségek előtt.

A Piactér projekt első budapesti találkozóján közel 30 fiatal és ugyanennyi mentor gyűlt össze, hogy a negyedéves együttműködés megalapozásaképpen ismerkedjenek és beszélgessenek egymással. Délelőtt Prezi képzésen vettek részt a fiatalok, a délután pedig az inspiráló találkozások jegyében telt.

Két vizsga között gyakran lazítasz közösségi híreket olvasva? Munka közben gyakran kapcsolódsz ki a Facebookot böngészve? Lazíts tartalmas hírekkel, kövesd a MATEHETSZ oldalát a közösségi portálon is!

Híreinkről, eseményeinkről, felfedezetteinkről és tehetségnagyköveteinkről rövid videók formájában is hírt adunk a Youtube felületén, ahol a 2013-as év Tizenkettő nem egy tucat című pályázatra fiatalok által készített kisfilmek is megtekinthetőek. Kapcsolódj ki velünk a Youtube-on is!

A Kaposvár-Somogy Megyei Tehetségsegítő Tanács (K-SM TST) friss hírlevelében számolt be portrétára gyarapodásáról, továbbá tagozatainak aktuális eseményeiről.

Január 25-től új sorozat indult a Duna TV-n: a Csodabogár minden korosztály felé fordul, hogy szórakoztatva tájékoztasson a hazai tehetséggondozás jelenéről és jövőjéről. Ajánló.

Összesen mintegy 800 millió forintos keretösszeggel jelentek meg új felhívások a Nemzeti Tehetség Program (NTP) keretében, hogy Magyarországon és a külhoni magyarlakta területeken hatékonyan fejlődjön a tehetségsegítés ügye.

A MATEHETSZ megbízásából pályakövetés témájú kutatás készül Versenygyőztesek pályakövetése, versenyek és versenyzés címmel.

Milyen a tehetségbarát társadalmi-gazdasági környezet? Milyen összefüggés van egy ország versenyképessége és a tehetségek segítése között?  Egy globális felmérés nemrég 103 országban vizsgálta, ki hogyan gazdálkodik tehetségeivel. Minket az érdekelt, mit jelent Magyarország  40. helyezése.

A MOL cégcsoport Új Európa Alapítványán keresztül 2006 óta támogatja a fiatal tehetségeket, így az elmúlt évek során közel 3000 sportoló és művészeti vagy tudományos pályára készülő fiatal fejlődését segítette anyagi támogatással.

A PictoVerb tizennyolc éves „atyja”, Zsombori Balázs a Nobel-gáláról.

A MATEHETSZ (Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége) egyik legnépszerűbb felhívása a peregrinus klubok létrehozását támogatta. A peregrinus szó jelentése vándor: a felsőfokú tanulmányaikat külföldön folytató magyar diákok az egykori alma materükbe szervezett találkozókon megosztják kinti tapasztalataikat a következő, tőlük nem is olyan távol álló generációkkal. Január 8-án a szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnáziumban a tanév harmadik peregrinus klubja zajlott: Kopniczky Margarita londoni élményeiről mesélt.