Menü megnyitása

Aktuális

Kezdődik a tehetség hónapja!

A Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetésben részesült Závodszky Péter.

A közelmúltban hat új Géniusz kötet jelent meg, melyek változatos témákban nyújtanak hasznos ismereteket pedagógusoknak, tehetségsegítő szakembereknek és szülőknek egyaránt. AJÁNLÓ.

Több mint 10000 magas színvonalú olvasmánnyal vár a digitális tankönyvtár oldala. AJÁNLÓ.

Március 5-én ötödik alkalommal tartotta meg az Országimázs Konferenciát az Antall József Tudásközpont (AJTK).

Március 21-én negyedik alkalommal rendezik meg a Digitális nemzedék konferenciát. AJÁNLÓ.

Mi a tehetség? Vélemények és értelmezések karneváli kavalkádja.

11 európai ország és India tehetségtámogató szervezeteinek képviselői tanácskoztak.

Több mint egymilliárd forint jut az idén az Erasmus+ Ifjúsági Programra, amely a fiatalok nemzetközi tapasztalatszerzését segíti - közölte Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.

Országos Tehetségnap 2015. március 28-án.

A Nemzeti Tehetségügyi Koordinációs Fórum egyhangúlag elfogadta a Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának 2015–2016. évi cselekvési programját. 

2014-ben 1,2 milliárd forint folyt be az 1 százalékos adóbefizetésekből a Nemzeti Tehetség Programhoz.