Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Hírarchívum

A regionális tehetséggondozás legkiemelkedőbb eseményét, a Székelyföldi Tehetségnapot idén tizedik alkalommal rendezték meg Sepsiszentgyörgyön.

A Matehetsz 2026. április 25-én tartotta tisztújító közgyűlését, ahol a küldöttek megválasztották a szervezet új elnökségét, tisztségviselőit és bizottsági tagjait. 

Pályázati ösztöndíj-felhívás nehéz sorsú, anyagilag rászoruló, tehetségesnek mutatkozó, tudományos pályára készülő fiatalok tanulmányainak támogatására.

2026 tavaszán sikeresen lezárult a Matehetsz „Egyéni tehetségfejlesztő programok alapjai, iskolai tanulói mérések” című komplex intézménytámogató programja, amelynek célja a tehetségazonosítás és tehetséggondozás intézményi gyakorlatának fejlesztése, valamint a pedagógusok szakmai kompetenciáinak erősítése volt.

Az alumni találkozók mindig többről szólnak, mint egyszerű nosztalgiázásról. Egy-egy ilyen alkalom lehetőséget ad arra, hogy a különböző generációk újra kapcsolódjanak egymáshoz, megosszák tapasztalataikat, és felismerjék: egy közösség hosszú távú ereje éppen az emberi kapcsolatokban rejlik. 

A Matehetsz mint a Nemzeti Tehetség Program civil oldali ernyőszervezete 2025 tavaszán készítette el első ütemezési javaslatát a program 2028 utáni folytatása érdekében. A jelenleg megvalósuló, 20 évre tervezett programot 2008-ban széles politikai konszenzussal fogadta el az országgyűlés, és kijelenthető, hogy az eltelt években a civil oldal képviselte a kormányokon átívelő folyamatosságot. Azt gondoljuk, hogy az új időszakot szakmai műhelymunkák, hatásvizsgálatok kell megelőzzék, valamint új oktatási kihívások megfogalmazása és ezekhez illeszkedő programtervek megfogalmazása. Ennek érdekében indítottuk el cikksorozatunkat, amelynek keretében tehetségsegítésben érintett szakemberek fejtik ki gondolataikat. A második rész szerzője Fuszek Csilla, a Budapesti Európai Tehetségközpont igazgatója.

Tanévkezdő nevelőközösségi vitalizáló, csapatépítő alkalmak köznevelési intézmények, intézménytámogató alapítványok számára
Kössön le egy tanévindító csapatépítő foglalkozást 2026. július 1-ig!
Választható napok: augusztus 25, 26, 27.

A Matehetsz mint a Nemzeti Tehetség Program civil oldali ernyőszervezete 2025 tavaszán készítette el első ütemezési javaslatát a program 2028 utáni folytatása érdekében. A jelenleg megvalósuló, 20 évre tervezett programot 2008-ban széles politikai konszenzussal fogadta el az országgyűlés, és kijelenthető, hogy az eltelt években a civil oldal képviselte a kormányokon átívelő folyamatosságot. Azt gondoljuk, hogy az új időszakot szakmai műhelymunkák, hatásvizsgálatok kell megelőzzék, valamint új oktatási kihívások megfogalmazása és ezekhez illeszkedő programtervek megfogalmazása. Ennek érdekében indítjuk el cikksorozatunkat, amelynek keretében tehetségsegítésben érintett szakemberek fejtik ki gondolataikat. Elsőként Bajor Péter írását közöljük.

Az Oktatási Hivatal nyilvánosságra hozta a 2026/2027-es tanévre a pedagógus-továbbképzések listáját.