Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Hírarchívum

Szeretettel meghívjuk a Nemzeti Tehetség Program pályázati keretében megvalósuló
„Tehetségház szakmai programok” programelem következő műhelyprogramjára.

Csaknem 100 tehetségpont akkreditációja kezdődött meg 2023 novemberében

Nevezési határidő: 2024. április 9.

A verseny pedagógiai célja több komponensből tevődik össze. Célunk egyrészt a matematika népszerűsítése az 5-12. évfolyamos korosztályban, továbbá lehetőség biztosítása arra, hogy a résztvevők összemérjék matematikai tudásukat. Ezen túlmenően célunk a résztvevők egészséges, mozgásban gazdag életmódra nevelése, együttműködési (kooperációs) készségeik fejlesztése, közösségteremtés, és több száz önkéntes fiatal szervező bevonásán keresztül a pedagóguspálya népszerűsítése.

Szeretettel meghívjuk a Nemzeti Tehetség Program pályázataiból megvalósuló
Tehetségház szakmai programok keretében szervezett műhelyprogramra!

A Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács az éves gyűlése keretében megszavazta a Tehetségnagyköveti tisztség megalapítását és erre a tisztségre Dr. Nagy Évát, a bukaresti Vallásügyi Államtitkárság tanácsosát kérte fel, aki örömmel vállalta a megbízatást.

A Kutató Diákok Mozgalma a 2023/24-es tanévben 24. alkalommal hirdeti meg a Tudományos Diákkörök Kárpát-medencei Konferenciáját (TUDOK 2024), melynek célja, hogy felkeltse az érdeklődést a tudományos gondolkodás és a kutatás iránt.

A Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége (Matehetsz) a hazai tehetséggondozás civil ernyőszervezete a Nemzeti Tehetség Program támogatásával megvalósult tevékenységeiről tartott sajtótájékoztatót. Az eseményen átadásra került az idei évben kialakított Tehetségkönyvtár is.

Életének nyolcvankettedik évében, október 8-án elhunyt Sólyom László jogtudós, az Alkotmánybíróság első elnöke, 2005 és 2010 között Magyarország köztársasági elnöke.

A Nemzeti Tehetség Program és a Matehetsz is nagyon sokat köszönhet neki. A tehetséggondozás civil oldalának értő, empatikus és elkötelezett támogatója volt. Csermely Péter professzor, a Matehetsz tiszteletbeli elnökének gondolataival búcsúzunk.

Hogyan változik meg a pedagógusi szerep a digitális forradalom korában? Mi jellemzi a lassan középiskolássá váló Alfa generációt? Mik lehetnek a tehetséggondozás új útjai? Oktatási jövőkép, kulcsrakész, elvihető módszerek és közös gondolkodás közös ügyeinkről.