Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Hírarchívum

Mentorokat keresünk a Global Talent Mentoring Programba!

A Téli esték programsorozat január 18-i alkalmán Csemer Patriciával a Létra egyesület alapítójával a tehetséges fiatalok körében jellemző alulteljesítés okaira, azok szakmai hátterére kerestük a választ a résztvevőkkel közösen.

Betekintés a Budapesti Európai Tehetségközpont (EUTK) munkájába.

"Romon virág" -- Érdekes sorsfordulók nyomában az újkori magyar történelemben

Köznevelési intézmények pedagógusai, gyógypedagógusai, szakoktatói, felsőoktatásban dolgozó oktatói és civil szervezetek tehetséggondozói számára  a Nemzeti Tehetség Program keretében a Kulturális és Innovációs Minisztérium szakmai felügyelete alá tartozó Nemzeti Tehetség Központ felhívást tesz közzé a „Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért” díjra, a tehetséggondozásban kiemelkedő munkát végző szakemberek, tehetségsegítők erkölcsi és anyagi elismerése céljából.

A "Téli esték" a 2020-ban átadott Matehetsz Tehetségházban csütörtök esténként megrendezésre kerülő interaktív programsorozat, különböző témákban szülők és szakemberek számára.

A január 11-i eseményen, amely szülők számára került megszervezésre Vajda Zsolt vezette aki „A tehetségen innen és túl a családi mindennapokban” címmel tartott előadást.
 

Magas színvonalú programozás gyerekeknek kezdőtől haladó szintig

Áder János korábbi köztársasági elnök tavaly indította el azt az ösztöndíj-programot, amely az idei évben már 67 nehéz sorsú fiatal tanulmányait támogatja havi nettó 100 ezer forinttal. A programot koordináló Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége adventi találkozót szervezett az ösztöndíjasok számára, amelyen részt vett a volt köztársasági elnök és felesége is.

A Téli esték programsorozat programkínálata szakembereknek, tanároknak, szülőknek, gyerekeknek is szól, tematikus programokkal széles skálán, pl. új matematikai módszerektől a digitális önvédelemig.

Szeretettel várjuk az érdeklődők jelentkezését!

Idén 23. alkalommal adták át a természettudományos tárgyakat oktató pedagógusoknak járó Rátz Tanár Úr Életműdíjat és a hozzá tartozó 2 millió forintos elismerést a Magyar Tudományos Akadémián. A díjat létrehozó Magyar Természettudományos Oktatásért Alapítvány munkájának legfontosabb célja, hogy minden évben megtalálja és elismerje hazánk kiemelkedő tehetségű általános -és középiskolai pedagógusait, szerte az országban.  E célokkal összhangban újabb nyolc tanár kapta meg a Rátz Tanár Úr Életműdíjat.