Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Hírarchívum

Tehetséges fiatalokra és a tehetségek támogatásának fontosságára hívta fel a figyelmet „A tehetség hónapja” rendezvénysorozat, mely 2014. április 25-én a győri Kísérletbazár című mini science picnic-kel, az egri rajzos street art akcióval, a solti tehetségnappal és a tatabányai szülői klubbal zárult.

Szathmáryné Papp Máriával, a maglódi Napsugár Óvoda vezetőjével beszélgettünk, aki annyi más szakmai feladata ellátása mellett évekkel ezelőtt megalapította a Monor térsége Óvodai Tehetségsegítő Hálózatot, aztán a térségi Tehetségsegítő Tanácsot – ennek kapcsán rendszeres elméleti-gyakorlati bemutatókat tartottak az érdeklődő kollégáknak. A beszélgetésbe bekapcsolódott Sztrunga Flóriánné óvodapedagógus, környezeti nevelő, a Harmatcsepp Műhely vezetője is.

Konyicska Renáta fiatal zongoraművész, a 2014-es Sólyom-ösztöndíjasok egyike. Renáta tíz évesen nyert felvételt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Előkészítő Tagozatára, ahol nyolc évig Esztó Zsuzsa tanította, majd egyetemi tanulmányait Baranyay László osztályában folytatta. Mesterképzését Londonban, a Royal Academy of Musicban folytatja Pascal Nemirovski osztályában. Renátával zenéről, példaképekről, terveiről beszélgettünk.

Március végén Bonis Bona életműdíjat vett át Kerényi Sándor oboaművész-tanár, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem nyugalmazott főiskolai docense.

Polgár Judit a sakktörténet legeredményesebb sakkozó nője. A Nemzeti Tehetségsegítő Tanács idén a kivételes munkássága okán a Magyar Tehetség Nagykövete címet adományozta neki. Polgár Judit alapítványa a Nemzeti Alaptantervbe is bekerült közoktatási programot dolgozott ki a logikus gondolkodás fejlesztésére. Az új általános iskolai tantárgy oktatásával kapcsolatos ismeretek, a Sakkpalota módszertan elsajátításában rendszeres, akkreditált pedagógusképzésekkel is segíti a pedagógusokat.

Április elején Athénban rendezték meg az Európai Természettudományos Diákolimpiát, ahonnan egy arany és egy ezüstéremmel tért haza a két magyar csapat.

Beszélgetés a Bonis Bona életműdíjas Kerekes Barnabással.