Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Támogatás a holnapnak

2014. október 12.

A Műegyetemen átadták az idei Pro Progressio díjakat.

2009 óta évente adják át a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) Pro Progressio Alapítványának díjait. Az elismerés a középiskolás műszaki és természettudományos ismeretek oktatásának támogatására és népszerűsítésére, illetve az ezeken a területeken oktató kiemelkedő pedagógusok ösztönzésére szolgál. Az 1996-ban létrehozott Pro Progressio Alapítvány alapvetően az egyetem és a gazdasági szféra közötti közvetítő funkciót látja el, de az innovatív gondolkodást elősegítő tehetséggondozás támogatása is kitűzött céljai közé tartozik. Az elmúlt hat évben az alapítvány több mint hatvan középiskolai tanárt jutalmazott fejenkénti 400.000 forintos elismerésben, továbbá 80 középiskolának nyújtott több mint 25 millió forintos támogatást, melyből természettudományi szakmai versenyeket, bemutatókat szerveztek, illetve a műszaki pálya iránti érdeklődés felkeltését szolgáló eseményeket rendeztek az intézmények. 
 
Az október 9-i díjátadón összesen több mint tizenegymillió forint értékű támogatás jutott el a természettudományi, műszaki és informatikai területen kiemelkedő teljesítményt nyújtó középiskolák, illetve középiskolai tanárok részére. Az elismerést idén tizenkét pedagógus és tizenöt középiskola képviselői vehették át. Az alapítvány kuratóriuma a 45 év alatti, nemzetközi és hazai sikereket elért tanítványokkal rendelkező tanárokat díjazta, továbbá olyan pedagógusokat, akiknek tanulói közül jelentős számban érettségiznek emelt szinten, illetve olyan oktatókat, akik hátrányos körülmények között végeznek példamutató oktatói-nevelő munkát. 
 
Az elismeréseket Péceli Gábor, a BME rektora és számos vendég - Bendzsel Miklós, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke, Vajta László, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának dékánja és Tevesz Gábor, a kar oktatási dékánhelyettese - jelenlétében Pakucs János, az alapítvány kuratóriumának elnöke és Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár adta át.
 
 
A díjazott kiemelkedő középiskolák között található a sárospataki Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium, a budapesti Berzsenyi Dániel Gimnázium, a váci Boronkay György Műszaki Szakközépiskola és Gimnázium, a tisazújvárosi Brassai Sámuel Szakképző Iskola, a Budapest V. kerületi Eötvös József Gimnázium, az aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium és Kollégium, a budapesti Fasori Evangélikus Gimnázium, a veszprémi Lovassy László Gimnázium, a bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, a budapesti Piarista Gimnázium, a szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium, a Budapest XIV. kerületi Teleki Blanka Gimnázium, a székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola, a budapesti Veres Pálné Gimnázium, a szolnoki Verseghy Ferenc Gimnázium
 
 
Az idén díjazott tanárok: Gulyás Erzsébet (matematika-fizika) - Eötvös József Gimnázium (Budapest, V. kerület), Győry Ákos (matematika-fizika) - Földes Ferenc Gimnázium (Miskolc), Izsa Éva (matematika-fizika-informatika) - Berzsenyi Dániel Gimnázium (Budapest), Rakamazi Richárd (matematika) - Baár-Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium (Budapest), Székely Zoltán (biológia) - Piarista Gimnázium (Budapest), Szilos Attila (matematika-fizika) - Türr István Gimnázium és Kollégium (Pápa), Thuránszky Rudolf (matematia-földrajz) - Szent István Gimnázium (Kalocsa), Tiszáné dr. Kósa Eszter Imola (biológia) - Ward Mária Általános Iskola és Gimnázium (Budapest), Tóth Szilvia (biológia-kémia) - Bessenyei György Gimnázium és Kollégium (Kisvárda), Tóthné Brassói Hilda (fizika) - Boronkay György Műszaki Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium (Vác), Tugyiné Czinkotai Krisztina (matematika-fizika)  - Kispesti Deák Ferenc Gimnázium (Budapest), Varga Eszter (matematika) - Bornemissza Péter Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú Művészei Iskola és Sportiskola (Budapest). 
 
Minden díjazottnak gratulálunk!