Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Aktuális

Az Észak-magyarországi Rendészeti Tehetségsegítő Tanács (ÉReTT) megalakulása óta első alkalommal adott át - a tagszervezetek ajánlásai alapján - díjakat tehetséges fiataloknak és tehetségsegítőknek. 

Életműdíjat vehetett át többek között Szendrő Péter professzor, a MATEHETSZ alelnöke

"Csak azt tettem, amit meg kellett tennem" - nyilatkozott a kitüntetés nyomán Bajzák Erzsébet M. Eszter nővér, a MATEHETSZ ez év júliusától leköszönő alelnöke

2016-ban 18. alkalommal indult útjára a Medve Szabadtéri Matekverseny-sorozat. Idén hat helyszínen került sor a regionális fordulókra

A 315 Junior Templeton Fellow-k márciusi ünnepélyes avatása óta eltelt néhány hét az ismerkedéssel, az egymással való összecsiszolódással, a csoportmunka megkezdésével, és a pontosabb egyéni igények és lehetőségek megismerésével telt.

A MATEHETSZ közgyűlése elfogadta a 2015. évi beszámolót és megvitatta jelenleg futó és tervezett programokat

Genius Loci Díjjal tüntettük ki azokat a cégeket, amelyek aktívan támogatják a hazai tehetséggondozás ügyét. A tavaly alapított díjat idén 12 hazai és határon túli vállalat és vállalkozó vehette át.

A kötettel még nem rendelkező fiatal prózaíróknak szóló elismerést negyedik alkalommal adták át 2016. április 13-án a budapesti Trafóban.

Gálaműsorral, díjkiosztóval zajlott a IV. Vajdasági Tehetségnap Szabadkán

Fuszek Csilla, a Budapesti Európai Tehetségközpont igazgatója beszámol az Európai Tehetségsegítő Hálózat megalakulásának állomásairól, struktúrájáról és tevékenységéről.