Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Aktuális

Nemzeti Tehetség Program Információs Napot tart június 13-án az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő a pályázási folyamat megkönnyítése érdekében. Oldalukon már elérhetőek a Nemzeti Tehetség Program keretében meghirdetett júniusi felhívások.

2013. június 6-án megkezdte működését a Tehetségpont online rendszer, melynek feladata az lesz, hogy segítse a már meglévő Tehetségpontok kapcsolattartóinak munkáját és egyszerűbbé tegye a regisztrációs folyamatot.

A Tehetséghidak Program könyvküldési akciója május 27. és június 7. között valósult meg és lehetőséget biztosított 120 Tehetségpont számára, hogy ingyenes szakkönyvekhez és tehetségsegítő kiadványokhoz jussanak.

A 2012-2013-as Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny (OKTV) országos díjátadó ünnepségén megalakult és további tagok csatlakozását várja a Versenyzők Klubja (VK), amely az ország legsikeresebb, legelhivatottabb versenyzőit tömöríti.

2013. június 10-én, hétfőn átadták a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ), az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az MTVA által meghirdetett Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny helyezettjeinek járó díjakat.

Június 7-én, pénteken 17 órától tartja év végi gálahangversenyét az Ádám Jenő Zeneiskola az Ádám Jenő Kamarateremben, melyre minden érdeklődőt sok szeretettel várnak.

Az OKTV díjátadó ünnepségre május 31-én, a budapesti Móricz Zsigmond Gimnáziumban került sor, melyen nemcsak az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyeken (OKTV) első 3 helyezést elérő diákokat tüntették ki, hanem a Nemzet Tehetségeiért elnevezéssel számos pedagógus is díjat vehetett át.

Június 5-én, szerdán harmadik alkalommal rendezi meg Tehetségnapját a kőbányai Mászóka Óvoda, melyre minden érdeklődőt sok szeretettel várnak.

Nusser Zoltán agykutató kapta meg munkájának elismeréseként a 2013-as Bolyai-díjat, amely 100.000 Euro pénzjutalommal is jár. A dr. Somody Imre kezdeményezésére létrehozott alapítványi elismerés átadására idén hetedik alkalommal került sor.

A rendezvényre, mely a Felvidéki Tehetségsegítő Tanács által meghirdetett pályázat útján a TANDEM nonprofit szervezet tagjainak vezetésével valósul meg, minden érdeklődőt sok szeretettel várnak.

2013. június 5-én, szerdán 10-től 17 óráig Tehetségnapot tart a debreceni Gönczy Tehetségpont Tehetségsegítő Tanácsa.

A tehetséggondozás negyedszázados hagyományát tekintik át május második hetében nagyszabású konferencián a törökszentmiklósi református iskolában. Az óvoda, általános iskola és módszertani intézet igazgatóját a tehetségsegítő tapasztalatairól és az iskola célkitűzéseiről kérdeztük.