Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Interjúk

Interjú Károlyi Károly matematikussal, a Rátz Tanár Úr Életműdíj 2013-as díjazottjával.

Sebőkné Orosz Katalinnal, a Leövey Klára Gimnázium és Szakközépiskola megbízott igazgatójával beszélgettünk a Kutatók Éjszakájáról, természettudományos laboratóriumról, digitális tábláról és alternatív felnőttképzési programról.

A Nemzeti Tehetségsegítő Tanács Felfedezettjeink pályázatával minden évben igyekszik több, valamilyen területen kimagasló teljesítményt nyújtó fiatalt anyagilag támogatni tehetsége kibontakoztatása érdekében. Idén a „Felfedezettek” egyike Egri Krisztina Tímea, a kállósemjéni Kállay Miklós Általános Iskola tanulója lett. 

Az „erősebb nem” nélkül nemcsak a család csonka, hanem a gyerek tehetségének a kibontakoztatása is nehezebb – mondja Révész György pszichológus. 
 

Amikor a sok kicsi együtt nagyon sokra megy: akár ez is lehetne a mottója az erdélyi tehetséges fiatalokat segítő Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület évtizedes munkájának.

Kiírták az Arany János Tehetséggondozó Programok felhívását.

Tehetségsegítés az antalli szellemiség jegyében. Antall Péterrel, az Antall József Tudásközpont igazgatójával beszélgettünk komplex eseményeken keresztül megvalósuló tehetségsegítésről és pályaorientációról, gyakornoki programról és az antalli hagyományokról. Interjú.
Dr. Molnár Katalinnal, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Gimnázium igazgatójával beszélgettünk külföldi továbbtanulásról, rangsorokról, jó gyakorlatokról. Interjú.
 

Beszélgetés dr. Aáry-Tamás Lajossal, az oktatási jogok biztosával a tehetségsegítés helyzetéről és helykereséséről az oktatási rendszerünkben.

Beleznay Évával, Budapest volt főépítészével, a MATEHETSZ nyári építésztáborának vezetőjével beszélgettünk környezeti nevelésről, szemléletformálásról, Waldorf-módszerről.

Dr. Szőke Judit a Polgár Alapítvány igazgatója. Az alapítvány a hátrányos helyzetű, kiemelten cigány közösségek és egyének helyzetének javítása érdekében tevékenykedik foglalkoztatási programok, adománygyűjtés és tehetségsegítő programok szervezésével és működtetésével. Judittal a Futball tehetség programról, adományozói kedvről, civil hálózatokról beszélgettünk.

Olvastassunk-e Harry Pottert a gyermekünkkel? Mi az, amit biztosan ne csináljunk az irodalmár tehetségekkel? Mire jó, ha tollal és füzettel a kézben követjük már a kisgyermekeket is? Interjú.