Menü megnyitása

Sólyom László által adományozott ösztöndíjban részesültek

Sólyom László volt köztársasági elnök, a Magyar Géniusz Program Tehetségnagykövete 2011-ben alapított Tehetség-ösztöndíjat kimagasló képességű és teljesítményű határon túli és hazai fiatalok külföldi továbbképzésének, tehetségük kibontakoztatásának támogatására a köztársasági elnök, a miniszterelnök, az Országgyűlés elnöke, az Alkotmánybíróság elnöke és a Legfelsőbb Bíróság elnöke tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló 2000. évi XXXIX. törvény 27.§-ának (3) és (4) bekezdése alapján, a volt köztársasági elnökök számára biztosított pénzügyi keret terhére.

Az ösztöndíjat minden évben négy-négy fiatal kaphatja meg, akik egy éven át nagy összegű, havi 2000 eurós (mintegy 600.000 forintos) támogatásban részesülnek.

Az alábbi listában ABC sorrendben, a jobb oldali menüpontban pedig évek szerint található valamennyi Ösztöndíjasunk adatlapja.

Ugrás
1-10 | 50 találat
Sólyom László által adományozott ösztöndíj 2011.
társadalomtudomány
Az erdélyi Bálint Boróka a csíkszeredai Márton Áron Gimnáziumban végezte középiskolai tanulmányait 2001-2009 között, majd a Babes-Bolyai Tudományegyetemen, Kolozsvárott tanult 2009 őszétől.
Sólyom László által adományozott ösztöndíjban részesültek - 2019
zeneművészet
Sólyom László által adományozott ösztöndíj 2017.
biológia
Bencsik András 2014-ben végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem biológus mesterképzésen. Azóta a Semmelweis Egyetem Molekuláris Orvostudományok Doktori Iskola PhD hallgatója.
Sólyom László által adományozott ösztöndíj 2017.
társadalomtudomány
Bollók Ádám az MTA BTK Régészeti Intézet kutatója. Érdeklődési területe az ókorból a kora középkor felé vezető átalakulás története, különös tekintettel a kereszténység szerepére.
Sólyom László által adományozott ösztöndíj 2015.
társadalomtudomány
Sólyom László által adományozott ösztöndíj 2014.
jog
Sólyom László által adományozott ösztöndíjban részesültek - 2018.
mellkassebész szakorvos jelölt
Sólyom László által adományozott ösztöndíjban részesültek - 2018.
orvostudomány
Sólyom László által adományozott ösztöndíjban részesültek - 2018.
teológus és irodalmár
orvos, közgazdász
Sólyom László által adományozott ösztöndíj 2013.
társadalmi-ökológiai rendszerek alkalmazkodó képessége
Kuslits Béla a Budapesti Corvinus Egyetem PhD hallgatója.