Menü megnyitása

Hírarchívum

Szeptember utolsó péntekje hetedik éve szerepel kiemelt helyen a tudományos élet iránt érdeklődő kicsik és nagyok programnaptárában. 

Gilyén András 2011-ben elnyerte a Sólyom László volt köztársasági elnök, a Magyar Géniusz Program Tehetség-nagykövete által alapított Tehetség-ösztöndíjat. Vele beszélgetünk az ösztöndíj „felhasználásáról”.

Farsang István azon tehetségek közé tartozik, akik számára Sólyom László volt köztársasági elnök, Tehetségnagykövet ösztöndíjat biztosított képességeik kamatoztatására.

Bálint Boróka 2011-ben elnyerte a Sólyom László által alapított Tehetség-ösztöndíjat. Ebből az alkalomból kérdeztük tapasztalatairól.

A Tehetséghidak Program nyári intenzív szünidei táborai közül az egyik a Balatonbogláron megrendezett könnyűzenei tábor volt. 

Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézetben (OFI) május 23-án tartott ülésen megválasztották a Nemzeti Tehetségügyi Koordinációs Fórum négy, nem kormányzati szervezeteket képviselő tagját.

Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézetben (OFI) május 23-án tartott ülésen megválasztották a Nemzeti Tehetségügyi Koordinációs Fórum négy, nem kormányzati szervezeteket képviselő tagját.

Sályi Gergőt, az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium tanulóját összpontszám szerint csak három kínai, egy koreai és egy tajvani diák előzte meg, így eredményei alapján ő lett a legjobban teljesítő európai versenyző.